Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1928

12 nemzet élete könyörgő imádság legyen és imádságunk olyan legyen, amely előre tudja ragadni magával a magyar jövendőt az Ur Jézus kegyelmével, irgalmasságával és szent Benedek, az emberiség nagy Mesterének segítségével. Amen. 1929. máricus 20-án az iinnepies hálaadó litániát BLIESZNER ÁGOSTON, c. prépost, plébános úr végezte, a szentbeszédet pedig Dr. BARANIAY JUSZTIN, ciszt. r. egy. tanár úr mondotta. Az ezernégyszáz éves Regula. Baranyay Jusztin egyetemi tanár beszéde. Róma hatalma még szédítően nagy volt. Colonia Agripinnától (Köln) Pamphyliaig római légiók feküdtek mindenütt, Alexandriától Britanniáig proconsulok, praetorok és sokféle császári helytartók kormányozták a világot. De a szociális nyomor égbekiáltó, az erkölcsi züllés feneketlen volt. Egy dekadens kultúra cizellált ragyogása még kápráztatta a szemeket, mesterséges kifinomítottsága még ezer élvet adott az érzékeknek, de a társadalom lelke beteg, halálosan beteg volt, a rothadás bűze a lélek számára szinte elviselhetetlen volt. A Kr. u. III. századnak ebből a világából indult meg a történelemnek eddig legcsodásabb kivándorlása. A római kultúra keleti centrumaiból ezren és ezren, majd tízezren és tízezren kivándoroltak Egyiptom, Palesztina és Sziria sivatagaiba. Nem kincset kerestek, még munkát és megélhetést sem, hanem csak egyedül menekvést az elrothadt világból. Lelkük ideáljainak akartak élni. Lemondani a lemondó Krisztusért, szegénynek, nincstelennek, minden igény nélkül valónak lenni a szegény, a kifosztott Krisztusért, kiölni magukban azt az embert, amelynek utálatosságai elől menekültek. Itt, a sivatagokban a keresztény aszkézis eszméi csodásan meggazdagodnak, ideáljai hihetetlenül felmagasztosulnak, gyakorlatai ezer formát öltenek, lendülete minden emberi erőt és képzeletet felülmúlóvá lesz. Krisztus eszméi és Krisztus kegyelme a puszták elvonult remetéiben hozza létre a világtól messze ellendült természetfelettiségnek, a test felett abszolút diadalmat arató lelkiségnek a csodáit. A szellem, amely itt egyénileg kitermelődött, a diadalmas világnézet legfinomabb, legszebb, legnagyobb kincse volt. Az eszme a IV. században átcsap a nyugatra is, főkép Galliában már ezrével vannak aszkéták, de már inkább szervezve, mint a keleten, kisebb szerzetesi életközösségben élnek. Ez a mozgalom, amely hordozója volt a vértanuk Egyházában a nemvértanuk martir heroizmusának, mégis kortörténeti jelenség maradt volna a kereszténység történelmében, vagy legalább is soha sem jutott volna a világtörténelmi hivatás magaslatára, ha nem támad egy római, aki intézményesíteni tudta a gondolatot. A római karakter, a római szervezőképesség, a római jogászi zseni. Nursia fiában, Benedekben, a régi híres Domus Anicia legkéseibb sarjában lángolt fel utoljára. Az isteni Gondviselés ezt az utolsó igazi római lángelmét a keresztény aszkétikus eszme megszervezésére, az aszkétikus gondolat törvénybe foglalására hívta el. /Megalapítja az ő szerzetesi társulatát s 529-ben, ezernégy-