Szent Szív szerzetesnők VIII. kerületi katolikus leánygimnáziuma, Budapest, 1921
I. Iskolánk múltja - II. Emléklapok
I. ISKOLÁNK MÚLTJA. A budapesti Szent Szív-intézeti «Sophianum» katholikus leánygimnázium 1914. szeptember bó 8-án nyilt meg. Az iskolát dr. Csernoch János bíboros hercegprímás támogatásával a hazai nevelés- és oktatásügy terén már ezideig is nagy érdemeket szerzett budapesti Szent Szív-intézet lelkes és nagy koncepciójú főnöknője, nt. M. Schaff- gotscli Mária Anna állította fel, mivel a fővárosban minderősebben megnyilatkozot a közóbaj, hogy a már működő egynéhány leánygimnáziumhoz katholikus jellegű hasonló intézmény is csatlakozzék. Az első tanévben csak az első és ötödik osztállyal nyilt meg, a további tanévekben azután fokozatosan fejlődött. Az első érettségi vizsgálatot 1918-ban tartottuk. A tanulóifjúság eleinte a Sacré Coeur zárdában (¥11., István-út 75.) nyert elhelyezést. Mai épületünkbe 1917. október havában költöztünk, miután a Szent Szív-szerzet nagy áldozatok árán a hazai oktatásügy és a keresztény ifjúság érdekében a VIII. kér., Mikszáth Kálmán-téren új zárdát nyitott és a gimnáziumot a Sacré Coeur-ök alapítója, b. Barat Zsófia után «Sophianum» néven idetelepítette. Az épület eredetileg a báró Révay család palotája volt. E ház lakója volt egyideig néhai Tisza Kálmán gróf, majd kiváló írónk, Mikszáth Kálmán, ki itt is halt meg 1910-ben. Ezért kapta a palota előtti kis tér is a Mikszáth Kálmán nevet. A gimnáziumot fenntartó zárda és nevelőintézet főnöknői: nt. M. Schaffgotsch Mária Anna 1919-ig, nt. Galbert Mária Antónia 1919—. A gimnázium igazgatói: Danczer Béla 1914—1918., dr. Fallenbüchl Ferenc 1918. Eddigi rendes tanárok: Frenyóné Bakács Jolán {1914), dr. Fétergálné Kardoss Izabella (1914), Csemez Mária (1915), dr. Pickl Paula (1915), Csapody Vera (1916), Töttösyné Bakács Irma (1917), Brückner József (1919), dr. Ottó Ilona, Holley Adrienne (1920). Vendi Józsa (1921). Iskolánk az 1921—1922. iskolai évben fennállásának 8. évét töltötte be. II. EMLÉKLAPOK. Fekete gyászlobogó lengett intézetünkön kétszer is a lefolyt tanévben. Egyszer, mert az egész katholikus világnak gyásza volt XV. Benedek pápánk halálakor, másodszor, mert hazánkat és minden jóérzésű embert ért fájdalmas veszteség IV. Károly szomorú elhunytával. Minél izzóbb lett a világ vak gyűlölete a nagy, Európát pusztító háborúban, minél borzasztóbbakká váltak a zsarnok kizsákmányolok, annál kimagaslóbb lett XV. Benedek békét esdő alakja, aki mint a krisztusi felebaráti szeretet igaz embere enyhíteni kívánta a hadviselés borzalmait, emberi bánásmódot kért a foglyok számára, 1*
