Ciszterci rend I. kerületi Szent Imre főgimnáziuma, Budapest, 1921
II. IV. Károly király emlékezete
5 A magyar lélek a letűnt századok folyamán egy csodálatosan szép közjogi tantételt tudott megteremteni s eleven erejű hatalommá alakítani a gyakorlati élet porondján. Ez a tanítás a királyt s a nemzetet valamely egységes test, bizonyos misztikus személyiség formájában fogja fel, amelyet szimbolikus néven magyar szent koronának nevezünk. A szent korona fogalma mögött tehát a magyar közjogban nem csupán az a kegyelettel őrzött diadém rejtőzik, amellyel a koronázás szokott történni, de az egész magyar államhatalom is, amely sem a királyt, sem a nemzetet nem illeti meg külön-külön, hanem annak a misztikus egyéniségnek a tulajdona, amely e kettőből formálódott s amelyet a magyar szent korona testének nevezünk. Megragadó kifejezést talál benne a magyar souverainitás, mert a királyi trón betöltése csak a nemzet hozzájárulásával eshetik meg; de a királyi hatalom isteni eredetéről szóló felfogás is, mert a király felavatása egy szentelmény jellegű, vallásos szertartással történik, amely az elevenen élő közmeggyőződés szerint a király egyéniségét bizonyos természetfölötti erők sugárzatával veszi körül, nemkülönben az államhatalom szimbólumának szentségéről vallott, patinás magyar hit, amelynek bizonysága- képen a nemzet sohasem ismerte el törvényes királyának azt, akit nem Szt. István koronájával iktattak az uralkodói jogok birtokába. A magyar szent korona sugarai át- meg átszőtték-fonták a nemzeti karaktert s hogy a mi rokontalan nemzetünk annyi századon át dacolni tudott az idők viharaival, oroszlánrészben az, ebben a tantételben megnyilatkozó államszervező s fenntartó bölcseségnek kell tulajdonítani. Ha meg akarjuk érteni, micsoda varázserő rejlik a magyar szent koronában s a vele kapcsolatos királyi avatásban, igazában csak elleneink érzelmi világát kell gondosan szemügyre vennünk. A mi jó királyunkat a magyar földön is felburjánzó, romboló szellem a kormányzattól való visszavonulásra késztette: ám a történelem megszentelt hagyományaihoz ragaszkodó, nemes magyar lelkek az ő távollétében is egységes egyéniségnek érezték magukat ővele. Hiszen az adott szó szentsége s mindenek fölött a koronázás misztikus, magas kötelékei fűztek bennünket hozzá, amelyeket nem képes lerombolni sem a távolság, sem a külső erőszak hatalma. Mikor azután elérkezettnek vélte az időt, hogy a magyar földre visszatérjen, ideges nyugtalanság, rettegés szállott ellenségeink szívébe. Ha nem lenne oly szomorú a mi legűjabbkori történelmünk, mosolyognunk lehetne viselkedésükön. Hisz íme, kicsinyke magyar hazánkat az ellenségek gyűrűzete övezi, akik szinte a kannibálok mohóságával s vad indulataival őrzik a magyar nemzettestből kiszakított eleven tagokat; hisz íme, a magyarság a háború szenvedéseiben megbénulva, fegyvertelenül van odavetve közéjük valamely reménybeli újabb konc gyanánt; a felkent király közeledésére mégis megremegnek. Mi más ez ez, mint egy bűnös lelkiismeret felviharzó nyugtalansága az erkölcsi erő s magasztos fölény perspektívájában ? Mi más ez, mint megérzése azoknak a nem hétköznapi, hanem inkább természetfölötti erőknek, amelyeket a szent korona egész egyénisége képvisel néma,- de mégis energikus hangú tiltakozásként Szent István birodalmának feldarabolása ellén ? A mi jó királyunk további sorsa talán még magasabb arányokban rajzolja elénk a magyar szent korona varázslatos hatalmát. Számkivetették őt az Atlanti-óceán egyik csendes szigetére azon a címen, hogy az ő jelenléte már magában véve is elég az európai béke felborítására. Ugyanazon sorsot szánták neki, mint száz évvel előbb Napóleonnak, a franciák császárának s egyben tüneményes hadvezéri talentumának. Napoleon sorsát könnyű megértenünk.
