Ciszterci rend I. kerületi Szent Imre főgimnáziuma, Budapest, 1920

I. Iskolánk múltja - II. Iskolánk az 1920-1921. isk. évben

I. Iskolánk múltja. A ciszterci Rend budapesti I. kér. Szent-Imre-főgimnáziuma 1912. szeptember 5.-én nyílt meg. Az iskolát a magyar ciszterci Rend egyértelmű akaratából Békefi Rémig dr. zirczi apát állította fel azzal a céllal, hogy újabb tűzhelyet létesítsen a fővárosban a keresz­tény nemzeti szellemnek s hogy a ciszterci Rendnek az ország szívében is alkalmat és teret adjon valláserkölcsi, közművelődési és hazafias missziója teljesítésére. Az első évben egy osztály nyílt meg, azután évenkint fokozatosan 1—1 osztállyal bővült, míg végre 1919—20-ban teljes nyolc-osztályúvá lett az intézet. A nyilvánosság és az érettségi vizsgálat tartásának jogát a VKMin. 106.228/1919. sz. rendeletével kapta meg. Az első érettségi vizsgálat 1920. június havában volt. Az intézet ideiglenesen a székesfőváros 1. kér. Váli-u. 1. sz. elemi iskolájának épüle­tében van elhelyezve. Sajnos, a világháború és a nyomában támadt szomorú viszonyok jóidőre elodázták a tervezett nagyszabású építkezést. Az intézet igazgatója az alapítástól kezdve : Bitter Illés. Első tanárai voltak: Baranyay Jusztin dr. (most a ciszt. Rend budapesti hittud. és tanárképző intézetének igazgatója), Mátrai Rudolf (most a székesfehérvári ciszt. r. főgimn. igazgatója) és Vargha Damján dr. — Ciszt. r. volt tanárai az intézetnek : Farkas Alberik, Gálos Bernát, Koronczy Teofíl és Pataki Kálmán. II. Iskolánk az 1920—1921. isk. évben. Változások a tanári testületben. Békefi Rémig dr. zirczi apát, intézeti kegyúr Pataki Kálmán tanárt egészségi okokból Egerbe helyezte át s helyébe Gimesi Nándort, a természetrajz és földrajz oki. r. tanárát rendelte hozzánk Egerből. Pataki Kálmán 5 éven át volt tagja testületünknek s ez idő alatt lelkiismeretes pontosságával, sokoldalú képzett­ségével, lankadatlan buzgóságával, szigorú következetességével, szerető türelmével a tanít­ványok háláját, a szülők elismerését, mindnyájunk becsülését vívta ki magának. Őszinte szeretetünk kísérte áldásos munkájának új színhelyére. Gimeii Nándor rövidesen meg­szerezte summa cum laude a filozófiai doktorátust. Megvált intézetünktől Mezey Ferenc tornatanár is, kinek helyét Düppong Mihály, oki. középiskolai tornatanár foglalta el helyettes tanári minőségben. Schwartz Elemér dr.-t a magyar ciszterci Rend apátja a téli semes- terre Münchenbe küldte nyelvészeti tanulmányainak tökéletesítése végett. Ez idő alatt (nov. 19-től márc. 4-ig) Mayer Móric és Baksa Kristóf, szakvizsgálatot tett, ciszt. r. gyakorlótanárok vették át tárgyait. E helyütt is hálás elismeréssel mondunk köszönetét eredményes, buzgó munkájukért. A tanári testület az igazgatón kívül 11 oki. r., 1 szak- vizsgálatot tett helyettes tanárból, 1 oki. helyettes rajz- és 1 oki. helyettes tornatanárból állott. A másvaliású tanulók hitoktatóinak száma 5 volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom