Ciszterci rend I. kerületi Szent Imre főgimnáziuma, Budapest, 1916
I. Kiss Albin, dr.: Ferenc József
7 Ausztriában jogilag- s tényleg az atyai hatalom birtokába lépett, nem érti meg, mért vérzik a magyarság szíve Sz. István koronájáért, mikor ő az ő uralkodói tisztét természetes jóságának mindkét országra egyformán kiáradó melegével akarja gyakorolni. Az idő azonban telt; az élet homokóráján lepel gő pillanatok a tapasztalatoknak mindig több aranyszemcséjét hullatták leikébe. A magyar nemzeti lélek megismerésénél egy nagyon eszményi tanító- mestere akadt: Erzsébet, Magyarország áldott emlékű királyasszonya, az életnek ezen felséges bolyongója, aki — talán azért, mert a szenvedésekben testvérére ismert benne — rajongó melegséggel tudta szeretni a magyart. Ám az ő gyengéd hangjai mellett nyersebb oktatói szózatot is kénytelen meghallgatni a király. Az új idők eszméi valóságba szöknek s harci szekereken száguldoznak a monarchia egyik államában, a lombard-velencei királyságban, amelyet két nagy részben letépnek a monarchia testéről. Összeomlik az osztrák császárságnak az a hatalma is, amelyet a nyugoti német államok szövetségi elnöksége biztosított a számára. A magyar földön is hanyatlóban van a nagy mártiromság türelme. A tüntetőleg felkapott magyar ruha, magyar szó, magyar nóta jelzi az idők fordulását; hogy alázatos türőből történelmi jogait öntudatosan követelő néppé alakult a magyar. Mint magyar emberek, nemzeti küzdelmeink nagy, reális igazsága tudatában ma is jóleső érzéssel tudjuk honorálni Bismarck-nak ez időtájt elhangzott nyilatkozatát: Az osztrák császár legértékesebb tulajdonsága az, hogy Magyarországnak királya . . . Mikor a kettős monarchia súlypontja nyugatról keletre tolódott: a trónnak egy megértett, királyával mindenben harmonikus nemzeti lélek adhatott csak igazán biztonságot. Ennek a trónnak érdekében nagy elhatározásra kellett jutnia uralkodónknak; arra, amit Deák Ferenc, az ő kedves „öreg ura“ tanácsolt neki: hogy kibontakozik az osztrák hagyományos elvek érchálózatából s szabad folyást enged szíve természetes, nemes hajlandóságainak, amely a békére volt felhangolva mindenkoron. I. Ferenc József, mint ember s mint uralkodó, sohasem mutatkozott nagyobbnak, mint ezekben a történelmi fontosságú pillanatokban. Az osztrák császári koronát egyszerűen csak örökölte: a mienket egy heroikus cselekedetének jutalmaképen szerzi meg magának, amikor császári házának kisértő szellemeivel energikusan szembehelyezkedik s alázatos lélekkel meghajol a magyarság ezer év patinájával bevont nemzeti egyénisége előtt. Az immár koronás király egyszerre közellép a nemzet szívéhez, leikéhez. Most kezdi igazán megosztani annak érzelmi sorsát. A nagy kiengesztelődésnek eme