Ciszterci rend I. kerületi Szent Imre főgimnáziuma, Budapest, 1913
III. Beszámoló az 1913-14. iskolai évről
37 3. Ügymenet. A tanári testület augusztus 30.-án gyűlt össze magasztos, szép munkájának folytatására. Ugyan lehet-e szebb munka a nevelő munkájánál ? Van-e magasztosabb feladat, mint embert alakítani ? Azt mondja sz. Chrisostomus: A legügyesebb festőnél, a legkiválóbb szobrásznál többre becsülöm az okos nevelőt. Valóban, az a művész, ki durva anyagba önt eszményi életet, csak épen hogy nyomában jár a nevelőnek, aki a legnemesebb anyagot, az embert formálja egy fönséges ideál céljai szerint. A művész anyaga a vastag- szövésű vászon, a hideg kő, a kemény érc; a mienk a puha, hajlítható lélek. Annak eszköze a súlyos pöröly, az éles véső ; a mienk a türelmes szeretet, a szerető türelem. A művész alkotása a nagyság emléke; a mi munkánk eredménye maga a való nagyság: a harmonikusan kifejlesztett lélek, mely erőinek egyensúlyában egész mennyországot ringat. Amannak sikere a hírnév, mely a távolság négyzetével fogy s végül is mint idétlen nyögés hangzik el a földi sivatagban ; a mi munkánk jutalma a boldogító öntudat, mely óráról órára erősödik s igazán hangossá az örökkévalóság boltívei alatt lesz. Kit nem ihletne meg ennyi fönség ? Kit nem hevítene lángra, önfeláldozásra, lemondásra, önmegtagadásra a mi gyönyörűséges hivatásunk ? Ennek a hivatásteljesítésnek a mi körülményeink közt lehetséges és szükséges módozatait beszéltük meg az alakuló tanácskozmányon; körvonalaztuk pedagógiai és didaktikai eljárásunk egyöntetűségét; megállapítottuk a végleges tárgyfelosztást és órarendet; megvitattuk az intézeti fegyelemre és rendre vonatkozó elveket és főbb szabályokat addig is, míg megfelelő tapasztalati anyag felhasználásával részletesen pontokba foglalhatjuk az iskolai törvényeket; felosztottuk a különböző tisztségeket. A beírások június 23. és 24.-én s folytatólag szeptember 1., 2. és 3.-án voltak. Az egész év folyamán az I. osztályra 56 nyilvános és 2 magántanulót, a II. osztályra 52 nyilvános, összesen 110 tanulót írtunk be. Minthogy a rendelkezésünkre álló iskolatermek csak korlátolt számú tanulók befogadására alkalmasak, az idén sem vehettünk fel minden jelentkezőt. A felvételi és javító vizsgálatokat augusztus 30.-án tartottuk. Szeptember 4.-én volt a Veni Sancte, 5.-én osztályrendezés s a fegyelemre és iskolai rendre vonatkozó utasítások kihirdetése. Szeptember 6.-án megkezdődtek a rendes előadások, melyeknek nyugodt menetét a törvényes szüneteken kívül semmi sem zavarta meg. A módszeres tanácskozmányok szeptember 13. és február 9.-én, az ellenőrzők október 29., december 16., március 17. és május 7.-én, az osztályozok január 27. és június 10.-én, illetőleg véglegesen június