II. kerületi érseki katolikus főgimnázium és Rákóczi-kollégium fiúnevelő-intézet, Budapest, 1914

Cserkészet

Cserkészet.

A háború igazolta a cserkészetet. A mozgósítás első plakátjaira, — mintha a keményszavú rendeletek rájuk is vonatkoznának — munkába állottak a cserkészek. Szinte feszült bennük a sok kinevelt, de komoly munkában addig még ki nem használt erő, az ideális készség, a táborozásokon, gyűléseken, műhelyekben szerzett sokirányú ügyesség. Most, hogy a nemzettest megmozdult, most tűnt ki igazán, mily nagy értékeket rejtegetett ez a mozgalom! Igaz, hogy az egész magyar ifjúság szive összedobbant s a nemzetek véres vihara a szívek mélyén parázsló hazaszeretetből égigcsapó eleven tüzet szított, de lám, a cserkészek a hazaszeretet aktív katonái, akik már szervezetten, munkára készen, kinevelt és kifinomított lelkülettel, kipróbált ügyességgel állottak bele a férfiakban megfogyatkozott társadalomba. A cserkész-tízparancsolat minden paragrafusa megszűnt „paragrafus“ lenni: egyszerre szív dobogott a szürke szavakban s egy nagyarányú társadalmi tevékenység jelszavai lettek, hogy: „A cserkész becsületében mindenkor bízni kell.“ — „A cserkész hű királyához, hazájához...“ — „A cserkész kötelessége, hogy hasznossá tegye magát és segítsen másokon.“ — „A cserkész lovagias mindenkivel szemben“ stb.

Még béke idején megtanulták a cserkészek az első segélynyújtást, a mentést, a legkülönfélébb mesterségek elemeit. Begyakorolták az együttműködést bizonyos cél érdekében, kinevelték magukban a szociális érzéseket. S így fölkészülve találta őket a nagy mozgósítás, mely eltörülte az önző egyéneket s a hazáért élő „katonává“ tett mindenkit.

A mi csapatunk is részt kért a hazafias munkából. Akik a fővárosban voltak a múlt nyáron, azonnal fölvették a cserkészuniformist és jelentkeztek szolgálattételre. A pályaudvarokon a katonavonatok kiszolgálásában, a sebesültek elszállításában, az üdülőállomásokon segítettek s a vidéki bevonulókat kalauzolták. Mikor az