II. kerületi érseki katolikus főgimnázium és Rákóczi-kollégium fiúnevelő-intézet, Budapest, 1913
Herodotos mondatszerkesztéséről iskolai olvastatás szempontjából
18 Vagy figyeljük meg azt a helyet, ahol Kyros és Kroisos beszélgetnek, mikor a bilincseiből felszabadult Kroisos figyelmezteti Kyrost, hogy tiltsa meg a perzsa katonáknak a lyd kincsek rablását, pusztítását. (1. 88.) <5 /ikv xavxa kÁeye, Kvqoc, ők (csak a mondatkezdéseket jelzem) '/mí ... el%£, áne&cóf.ia^e xé... ö ők ovvvoírj éftó/uevog rjov%o£ fjv • fiexá öé etc. Az egészen átvonul valami izgatott hang, amely a rövidebb, egyszerűbb mondatfüzésben nyilvánul. Honnan ez az izgatott hang? Mi okozza azt? Ha a helyzetet elképzeljük: a máglyahaláltól megmenekült királyt és a környezetet, amely kíváncsian állja körül őt, egy szép, festői jelenet tárul elénk, amely felkelti az érdeklődésünket arra vonatkozólag, hogy mi fog most történni. Nos, ugyanez történik meg az írónkkal. Öt is érdekli a dolog, az ő képzelete is fel van villanyozva, amit még jobban fokoz az a törekvése, hogy mentői érdekesebben, hatásosabban adja elő a jelenetet. Azonban annyira belemerül az elbeszélésbe, annyira beleéli magát a tárgyba, hogy vége a nyugodt hangnak, többé nem tud ügyelni arra is, hogyan válogassa meg mondatait. Megszűnik uralkodni a tárgyon, ez uralkodik ő rajta: viszi, magával ragadja az írót. Ilyenkor azután nem a tudós Herodotos áll előttünk, hanem a költői lelkű, aki kapva kap minden alkalmon, ahol csak elmondhat, elmesélhet valami szép, érdekes vagy tanulságos történetet. Ez a tárgytól magával ragadott Herodotos magyarázza meg, hogy miért uralkodik izgatott hang Gyges és Kandaules történetének az elmondásánál, hogy miért van bonyodalom, ha kincsről, értékről van szó, amely annyira érdekelt minden görögöt, úgy, hogy mikor írónkat, mint az arany- és ezüsttárgyak elbeszélésében, leírásában magáról megfelejtkezőt látjuk, benne a görög lélek megnyilatkozását figyelhetjük meg. Ez a tárgytól magával ragadott lelkű író nagyfokú érdeklődése a nyitja mindazoknak a mondatszerkesztésekben beálló lazaságoknak, amelyeket egyéb más helyen is tapasztalunk az említetteken kívül, valahányszor valami érdekesről van szó, mint amilyen Polycrates szerencséjének a leírása (III. 39—43.), vagy az, hogy miképp került Kleomenes a spártai trónra (V. 39—42.), vagy Aristagoras és Kleomenes tanácskozása meg a kis Gorgo szereplése (V. 49—51.) stb. írónk stílusbeli sajátságainak megállapításában, elsősorban pedig a periódusok hiányainak a keresésében, tehát tekintetbe kell vennünk az író nagyfokú érdeklődését is tárgya iránt:
