II. kerületi érseki katolikus főgimnázium és Rákóczi-kollégium fiúnevelő-intézet, Budapest, 1913

Herodotos mondatszerkesztéséről iskolai olvastatás szempontjából

16

kozó tudnivalókat. Belőlük tudjuk meg, kik voltak Spártában az áyatiosQyoí. (I. 67.) De megismertet ezekben mindenféle más tudnivalót is. Mikor a parasangát említi, mindjárt utána helyezi: ővvaxai ők ő fi év naQcioáyyrfg x^irjxovxa oráőia. (II. 6.)

Szóval e jegyzetfélék írónk körültekintő, mindenre ügyelő figyelmének eredményei.

Mennyire az olvasóra való tekintetből szövi bele előadásába a jegyzeteket, bizonyítja az is, hogy müvének a második részében (VI—IX. könyv), tehát amikor már a görögség előtt ismertebb dologról beszél, megfogy e jegyzeteknek a száma.

Bár kezdetlegesen hatnak ránk azok a helyek, ahol csak folytonos ismétlésekkel tud előre haladni az író : előrelátás nélkül ezek sincsenek alkalmazva. Itt az ismétléseknek azon említett fajtáját értjük, mikor valamely szónál megáll írónk, ismétli azt s csak úgy folytatja a mondatot. Ez csak külsőleg ugyanaz a jelenség, mint legtöbb esetben a jegyzet, mert itt nincs szó közbevetett tudnivalóról, itt a folyamatosság nincs megzavarva, csak késleltetve a nyomatékosság miatt, amelyet írónk elbeszélésének adni akar.

'I' V

Eddig tehát azt láttuk, hogy a periódusok helyett szereplő lazább mondatszerkezetek az egyszerűség, nyomatékosság, könnyen áttekinthetőség szempontjából jöttek létre Herodotos tudatos eljárása következtében, aki a pontosabb, formailag tökéletesebb, kerekebb mondatalkotás helyett többre becsüli a könnyen érthetőséget.

Azonban mindent az említett okokból megmagyarázni nem lehetséges. Honnan van az a jelenség, hogy írónk olyankor kezd mondatközben roagyarázgatásba, olyan dolgok zökkentik ki a kerékvágásból, amelyeket egyáltalán szükségtelen magyarázni, mert vagy magától értetődők, vagy az elbeszélés folyamán annyi tudnivalót mondott el róluk, amennyi éppen elegendő. Az I. 43. fejezetben például Adrastusról, Kroisos vendégbarátjáról beszél s mégis még az utolsó sorokban is szükségesnek tartja megemlíteni a nevét: Ev&a őfj ő £eivoq, oörog őt] ö xad-a^d-Eig xöv cpóvov, xaÁeófxevog ők 'AŐQtjaxog.

Ugyancsak így az I. 45. 9. 80-ban: ’ÄÖQijcnog ők ö FoQÖiEio tov Míőecú, ovtog ői] ö cpovEvg etc.

De előfordul ez a tünemény más esetekben is. ávrl tov 2laafivéo), tov ánoxTEÍvac, ánÉÖEiQE. Róla szól az egész történet s mégis a név említésénél mintegy újra bemutatja. (V. 25. 13. 22.)