X. kerületi tisztviselőtelepi magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1918-1919

I. Iskolánk múltja

Iskolánk múltja. A budapesti X. kerületi tisztviselőtelepi állami főgimnázium 1904 szeptember 17.-én nyílt meg a VI. -kerületi állami főgimnázium íiókinté- zeteként. Az iskolára azért volt szükség, mivel az akkori behatások­nál igen sok I. osztályos tanuló kiszorult a középiskolából, s azok java­része a VIII. és IX. kér. külső részén lakott, tehát a tisztviselőtelephez közel eső területeken, önállóvá az intézet 1907. évi augusztus 2.-án lőtt. Az első érettségi vizsgálatot 1912-ben tartotta. Az első osztályok a X. kér. Rezsőd téri elemi iskola emeletén vol­tak. Amikor a Vendégül fogadó iskola szűknek bizonyy.lt, egyes osztá­lyokat a kaszinó -szobáiban kellett elhelyezni. 1911. május 1.-én vonult be ünnepélyesen az ifjúság a még nem teljesen kész új épületbe. Sajnos, az épület mindmáig sincs befejezve: a tornaterem' a műhelyek és a szolgalakások megépítését a közbejött háború lehetetlenné tette. Nem fejeződhetett be az intézetnek modern irányban tervezett fürdője sem. Iskolánk eddigi igazgatói: G-aa 1 Mózes (1904—1918). Oberle Ká­roly (1918—19);. Kerékgyártó Árpád (1919). Iskolánk eddigi tanárai: Lehr Andor, Kristóf József. Horváth Béla, Simon József, Zilahy László, Szalay István, Klima Lajos, Martos János. Miskovszky Ernő, Schmidt Pál, Lukácsi György, Zboril Albin, Lieb ermann Manó,. Gerber Jenő, Halka Lajos, Balázs István. Petényi István, Simon László, Vargha György, Boltizsár József, Görög Imre, Baranski László, Kronberger Ede, Pál Mózes, Kőszegi László,'Böször­ményi Jenő, Nógrádi László, Fehrentheil Henrik, Fodor Árpád. Cseley József, Széky István, Horn Antal. Hlavathy Imre, Pap Illés, Kinin a oh Ödön. Lenkey Dezső, Gaál István. Várdai Béla. Babits Mihály, Kovalik Antal, Martonv Elek. Marjay Károly, Sebestyén Jenő. Geduly Olivér, Gombos Ferenc, Fogéi József, Alszeghy Zsolt,Szabados Gyula, Dávid István, Borz Gyula, Algöver Andor, Streitmann András, Szabó Ferenc. Soós Sándor, Bittera Gyula, Haller György, Bonkáló Sándor, Schultz Aurél, Varga Tivadar, Schöner Ferenc, Alliquander Lajos, Hartmann János, Esküi its Ferenc, Will Péter, Kalocsa y Ferenc, Dörner István, Szendrey Zsigmond. Ughy Endre, Almássy Endre/ Simon Géza, Endrei Kálmán, Szira Béla. Gedeon Gyu.la, Szidarovszky János. Hunyady Jó­zsef, Csehély Aladár, Lehoczky József; Szerető Géza, Zöldi Mihály, Kárpáti Győző, Kritsfalussy István/ Tihanyi Béla, Kiss Nándor, Hollós Gyula, Ciez-Csizz János. Pap Gyula, Sass Béla Osztrogonae Ferenc, Krizsán Gyula. Kovács Sándor. * Iskolánk az 1919—1920. Iskolai évben fennállásának 16. évét töltötte be. •' i.

Next

/
Oldalképek
Tartalom