X. kerületi tisztviselőtelepi magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1914

I. Iskolánk élete a nagy háború évében

9

termékének bemutatása szintén hozzájárult a nemesebb lelki hangulat fokozásához. A többi vallástanár is gondoskodott arról, hogy tanítványai vallásszabta kötelességeiknek megfeleljenek.

A jellemképzés csöndes, de hatékony munkáját egyik esztendőben sem végeztük kedvezőbb körülmények között, mint az idén. Ezt a kedvező körülményt a háború idézte elő. Iskolánknak keletkezése óta egyik legfontosabb feladatává azt tettük, hogy a családi érzés közvetlenségével tegye kívánatossá, rögzítse szokássá az embertársak iránt való jóindulatot, ébressze fel minél több tanulóban a közösség érzését, az együtt dolgozók egységes munkájának megértését, s ami ennél még fontosabb: megbecsülését. Ez az esztendő a közös megpróbáltatást eleven példában éreztette mindenkivel. Ellenállhatatlanul sarkalt mindenkit arra, hogy cselekvő részt vegyen a közös munkában.

Jobban éreztük, hogy azokhoz tartozunk, akik a harc mezején vannak, és éreztük azt is, hogy adósaik vagyunk. Ez az érzés lett kifejezést az intézet tanártestületének, tanulóinak, s a tanulók szülőinek önkéntes segítő munkásságában az egész iskolaév folyamán a háborúval szoros kapcsolatban. Erről a munkásságról külön fejezetben emlékezünk meg, itt csak jelezzük, hogy a hadbavonult szegényebb sorsú szülők gyermekeit az intézet októbertől az évvégéig a Diák Asztal vendégeiül látta, s ennek a költségeihez közel harmadfél ezer koronával járult hozzá; tömérdek szükséges holmit hordottak össze karácsonyig a Gömb-utcai katonakórház ezer betegének ; pénzben ötszáz koronát gyűjtöttek 269 beteg katona karácsonyi ajándékára. Ezeknek a gyűjtéseknek lelke, irányítója, az összegyűjtött holmik szétosztója : Gaal Mózesné úrnő volt; intézetünk róm. kath. hittanára és 10 tanulója pedig az ő lelkes segítőtársai. Velők együtt jelent meg gyakran a kórházban, s a fiúk részesei lehettek annak a lelki örömnek, melyet az adakozó ember érez szükségben mások segítségére szoruló embertársainak láttára. Karácsony után Pál Mózes róm. kath. hittanár, mint a Zita kórház egyik lelki pásztora folytatta ilyen irányú tevékenységét azzal a mély emberszeretettel és finomsággal, amely hideg tudománynál többet érően mélyebbé teszi az ember-érzést, közelebb hozza Istenhez. Valóban nemesebb és ideálisabb kötelesség nem várhat egy vallástanárra, mint amelyet nehéz munkájához még külön magára vállalt a mi finom lelkű munkatársunk, Istennek ez a hűséges, jó szolgája. Ezer meg ezer beteg, sebesült, gyakran a halállal vívódó katona tehet tanúságot az ő szelíd lényéről, megnyugtató és fölemelő sza-