X. kerületi tisztviselőtelepi magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1912
X. Természettudományi gyakorlatok
X. Természettudományí gyakorlatok. 1. Természetrajzi gyakorlatok. Miként a múlt tanévben, a jelenben is a IV., V. és VI. oszt. tanulói közül azok, akik a természetrajz vagy egyes ágai iránt különösebb érdeklődést tanúsítottak (osztályonként átlag 16-an), heti 2—2 órában növény-, állat-, illetve vegytani gyakorlatokon vettek részt. A tanulók fölszerelését s a gyakorlatok általános menetét illetőleg a múlt évitől nem volt eltérés. A részleteket illetőleg azonban ez évben inkább arra törekedtünk, hogy a gyakorlatok tárgyát és kivitelét illetőleg szorosabban a tantervhez, illetve a tanulók értelmi fejlettségéhez alkalmazzuk, másrészt pedig lehetőleg érvényesülni engedtük a fiuk egyéni hajlandóságait. a) Növénytani gyakorlatok. Ősszel virító növényeken az egyes szervek részletesebb tanulmányozása. — A nagyítókról. Praeparatum készítés és állandósítás. A szövettan alaposabb tanulmányozása (puha és kemény fák felismerése stb.). Tavasszal biológiai és fiziológiai kísérletek, megfigyelések (2—2 tanuló különböző célból cserépbe ültetett növényeit figyelte meg). Növényhatározás. b) Állattani gyakorlatok. Különbség a növényi és állati szövetek mikrotechnikájában. A mikrotom. — Immersio. — Kész praeparatumok részletes tanulmányozása. — A vivisectio példája. (A vérkeringés és reflex bemutatása). — A fejlődés, az alkalmazkodás, élősködés stb. főbb példáinak és bizonyítékainak részletesebb megbeszélése. — Rovar- gyűjtés, praeparálás és meghatározás. c) Ásvány-vegytani gyakorlatok. A tanórában bemutatott kísérletek megismétlése egy-egy tanuló által. Az ügyesebbek újabb kísérletekkel is megpróbálkoztak.