III. kerületi magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1912

VI. Rendkívüli munkásság

ezenkívül volt 1 alakuló közgyűlés, 1 évzáró közgyűlés és a szakosztályok számos tanácskozása. Tagok száma: 42. A kör 5 szakosztályt alakított, melyeknek működése következőképen oszlik meg: A torna szakosztály, bár nem tartotta meg a táncmulat­sággal egybekötött dísztorna estélyét, mindazáltal tornászaink hetenkint háromszor összegyűltek Kmetty tanár úr szíves vezetése mellett, kinek e helyen is köszönetünket fejezzük ki buzgalmáért, mellyel nem engedte intézetünk ezen régi sport ágát elernyedni. Athletikai szakosztályunk idén is rendezett egy házi athletikai versenyt, mely úgy erkölcsileg mint anyagilag igen szépen sikerült. A rendezésben legbuzgóbb Zboray Sándor a szakoszt. kapitánya volt. A verseny gyors lebonyolításában Delkin József, Hellmich Ottó, Zsoldos Károly és Seid! Jó­zsef urak segítettek bennünket, amiért ez úton is köszönetét mondunk nekik s egyúttal azÓ.T. E.-nek is, mely pályáját nekünk ez alkalommal is átengedte. A versenyen összesen 35 érmet osztottunk ki, 16 ezüst- és 19 bronzérmet. Az úszó szakosztály is szorgalmasan gyakorolt, úgy a Császár- mint a Rudasfürdőben. A kedvezőtlen időjárás miatt a szokásos őszi középiskolai uszóversenyünket nem tar­tottuk meg. játék szakosztályunk. Minder Gyula vezetése mellett működött úgy a football-, mint a tennisz-bajnokság rende­zése által. A mérkőzéseket nagy érdeklődés kisérte az alsó osztályosok bajnokságát a IV., a felsőkét a VIII. osztály

Next

/
Oldalképek
Tartalom