III. kerületi magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1912
XIV. Maholdy Viktor: Függelék. A budapesti III. kér. m. kir. áll. főgimn. volt iskolatársainak Szövetségéről
148 Makoldy Viktor, Máté Lajos dr. és Mátrai Vilmos képviselték. Az összejövetel az igazgató hatásos, buzdító szavaira, melyekkel kifejtette az alakítandó szövetség előnyeit, nagy fontosságát és szükségességét, előkészítő bizottságot küldött ki az alapszabály-tervezet kidolgozására és az alakuló közgyűlést március 9-ére tűzte ki. E napon nagy lelkesedéssel kimondották a jelen voltak a Szövetség megalakulását, az alapszabály-tervezetet csekély módosítással elfogadták, megalakították a tisztikart és megválasztották a 24 tagú választmányt. Tiszteletbeli elnök lett Morvay Győző dr. főgimnáziumi igazgató, ki a Szövetség megalakítása körül elévülhetetlen érdemeket szerzett és szívesen átengedte és átengedni ígérte a Szövetség gyűlései számára az intézet egyik termét, továbbá hozzájuttatta a Szövetséget ötven koronányi összeghez, mely összeg az alapítási költségek fedezésére szolgált, egyúttal kilátásba helyezte tiszteletbeli elnökünk, hogy a Szövetséget a tőle telhető módon támogatni igyekszik a jövőben is. A tisztikar tagjai: Makoldy Viktor elnök, Vajda Lajos alelnök, Günther Tivadar titkár, Bányai Zoltán pénztáros, Turányi Dénes ellenőr, Széchy Endre és Benedek Sándor jegyzők. A választmány tagjai: Alföldi Andor, Apor Róbert, Balázs János, Bálint Sándor, Deák Endre, Dvorzsák Dezső, Eisner Rezső, Fehér Sándor, Fets Sándor, Goldinger Ferenc, Hilbert László, Inkei Gusztáv, Kiss Jenő, Kriszháber Ákos, Maurer Rezső, Pausz Béla, Pecsenka Lajos, Petheő Béla, Polifka Károly, Schäffer István, Somogyi István, Sziklai Pál, Willner Miksa és Zloch Károly. — A tagok száma: 60. A Szövetség választmánya sürgősen felterjesztette az elfogadott alapszabályokat a belügyminisztériumba, de eddig még nem érkezett hír a jóváhagyásukról, minélfogva az idei működés csak a társas érintkezés ápolására szorítkozott, mely célból május 28-án eléggé látogatott kirándulást rendeztünk a Nagy-Szénásra és onnan Piliscsabára. E kiránduláson résztvett mint vendég intézetünk egyik közszeretetében álló