IV. kerületi községi felsőbb leányiskola és leánygimnázium és felsőkereskedelmi leányiskola, Budapest, 1917
1. Kelecsényi János dr.
4 hivatottságánál fogva. Mély megértéssel merült a görög világ kultuszába, a görög szellemnek művészetekben, tudományban és életben megnyilatkozó jelenségeibe. Szép iránt fogékony szellemének átélő készségével nemcsak fejlődésének organikus részéve tette a klasszikus műveltséget, hanem lelkének legmélyebb tartalmává is. Mint a latin és görög nyelv tanára újra és újra átélte a klasszikus világ minden szépségét. Esztétikai és irodalomtörténeti, régiségtani és történelmi vonatkozások bő kiaknázásával a maga lehető teljességében törekedett megismertetni a görög és római nép örök- értékű kultúráját, amelyért annyira lelkesedett. Közös belső átélésben szövődött tanár és tanítvány között az az erős kapocs, amely eredményes tanításának titka volt. A klasszikus nyelveket tanította legszívesebben, de klasszikus mestere volt a magyar irodalom tanításának is. A pszichológiai szempont erősebb érvényesítésével nemzeti irodalmunk tanításába belevitte az élet eleven, változó erejének éreztetését. A klasszikus és nemzeti irodalmunk iránt táplált rajongó szeretetét a piarista gimnáziumok nemes tradíciója oltotta leikébe. A filozófia és esztétika iránti érdeklődése pesti egyetemi hallgató korában mélyült. Már akkor írt néhány önálló, komolyabb értékű tanulmányt. Irodalmi munkássága később is a művészetelmélet, esztétika és kritika körében maradt. Kevés munkában őrizzük szellemének emlékét, mert eredeti, önálló munkásságra törekedett. Szorgalmasan gyűjtötte az anyagot nagyobb irodalmi terveinek a megvalósításához, de az élet küzdelmei, a megélhetés nehézségei nappalait elvonták a tudományos munkásságtól. Henszelmann Imréről írt doktori értekezése, mellyel az Erzsébetvárosi Kaszinó Beöthy díját nyerte meg és a philologiai társaságban felolvasott Zilahi Kiss Károlyról írt tanulmánya sokat ígérő töredékei a magyar kritika történetéről tervezett nagyobb- szabású tudományos munkának, melynek egyes elkészült fejezetei a jövőben fognak sajtó alá kerülni. Iskolai értesítőinkben jelentek meg „Herder és Kant történetbölcsélete“ 1913-ban és „A szép és művészetek ellentéte Plátó esztétikájában“ 1912-ben. Az elsőben a történetfilozófia problémájának tudományos fejlődését tárgyalja alapos készültséggel és éles Ítélettel, az utóbbiban mintha valóban Plato Erosa ihletné meg és vezetné a tollát. Ragyogó stílussal és virágos gondolatmenettel értelmezi a Politeia esztétikáját és ismeri t
