IV. kerületi községi felsőbb leányiskola és leánygimnázium és felsőkereskedelmi leányiskola, Budapest, 1913
Az 1913-14. tanév története
34 osztálynak jutott, amely addig a fizikai előadóteremben lakott, ahonnan időről-időre azon osztály termébe vándorolt, amely fizikai kísérletek bemutatása végett az előadóterembe jött. H két tanterem tehát csak enyhítette némileg a bajokat, de nem szüntette meg. H rajztermet és a régi énektermet még mindig osztályok foglalják el. Szükséges mellékhelyiségek nincsenek s évről-évre mind égetőbben érezzük az előadótermek hiányát. H sz.-főváros tanácsának előbb-utóbb új iskolaépületről kell gondoskodnia, mert egyetlen leánygimnáziuma ezen szerény keretből már régen kinőtt. H lefolyt tanév eseményekben igen gazdag. Megalakult az Ifjúsági Segítő Egyesület. Evvel állt kapcsolatban első nagyszabású nyilvános szereplésünk. R tanulmányi séták és kirándulások vezetésében örvendetes fellendülés tapasztalható. El szemléltető oktatás kultiválásában az 1911/12. tanévnél is élénkebb élet mutatkozott. Mindez a tanári kar intenzív munkálkodásáról tanúskodik, amelynek valamennyi tagja immár megválasztott rendes tanár. 3. Az „Ifjúsági Segítő Egyesület" alakulása az 1913—14. tanévnek igen nevezetes eseménye. R közel két évtizede fennálló sz.-főv. községi iskolának rég érzett hiánya ez az intézmény, amelynek jótékonyságára már nem egy tanuló rászorult volna. Nem egy kitűnő növendékünknek kellett abbahagynia megkezdett tanulmányait, mert a szükséges anyagi eszközök nem álltak rendelkezésére. De talán szociális feladatánál is fontosabb pedagógiai értéke, amennyiben az iskola növendékeinek nagy tömegét nemes célok érdekében állítja sorompóba. Helyes intézeti szellemet szül, öntevékenységre és önállóságra nevel. Megfelelő vezetés mellett olyan tulajdonságokat fejleszt, amelyek képessé teszik leánytanulóinkat arra, hogy majdan az életben rájuk váró pozíciókat kitűnően töltsék be. Iskolánk „Ifjúsági Segítő Egyesülete" alapításának eszméjét dr. Erődi Kálmán tanár vetette fel és Bellaagh László igazgató megbízásából 1914. elején meg is valósította. Hz egyesület az alapítás évében már több mint 600 rendes, sok alapító tagot számlál és fél év alatt 2948 korona tőkét gyűjtött. H szép alap növeléséhez jól sikerült hangversenye nagy mértékben járult hozzá. Hz Egyesület működésének részletes beszámolóját hátrább adjuk. 4. Iskolai ünnepélyeket — helyiségek hiányában — csak szűk keretben rendezhettünk. H nemzeti ünnepeket a múlt tanévben az önképzőkör „Történelmi szakosztálya" tartotta meg. Erzsébet emléknapon a tanárelnök megnyitója után az emlékbeszédet Benedek Irma VIII. a) oszt. t. mondotta. Március 15.-én a tanári megnyitó', Kaufmann Magda VIII. b) oszt. t. alkalmi beszéde, Leopold Margit VII. a) oszt. t.