VII. kerületi István-úti magy. kir. állami Szent István főgimnázium, Budapest, 1920

II. Az iskolánk az 1920-21. tanévben

4 Az említettek közül tudományos, irodalmi és pedagógiai munkásságukkal kitűnő érdemeket szereztek: Darkó Jenő debreceni egyetemi tanár, a M. T. Akadémia tagja, klasszikus-fdológus; Dsida Ottó győri tankerületi kir. főigazgató; Hornyánszkj' Gyula kolozsvári egyetemi tanár, a M. T. Akadémia tagja, klasszikus-filológus; Pékár Károly budapesti egyetemi m. tanár, esztétikai iró; Péch Aladár budapesti VI. kerületi reál­iskolai igazgató, a «Magyar Középiskola» szerkesztője; Latkóczy Mihály klasszikus- filológus’; Cserey Adolf természetrajzi iró; Burján Károly publicista. Iskolánk az 1920—1921. iskolai évben fennállásának 19. évét töltötte be. II. ISKOLÁNK AZ 1920—21. TANÉVBEN. A tanévet szeptember 5-én kezdtük meg ünnepélyesen Veni Sancte-val. A tanítás rendes menetét azonban a hideg idő beálltával megzavarta az a körülmény, hogy az idén sem rendelkezett elég fűtőanyaggal az intézet. A szülőknek szívesen hozott anyagi áldozata, amellyel siettek biztosítani gyermekeik zavartalan tanulását, a szénnek és fának rendkívül magas ára mellett is segített a bajon annyira, hogy naponként 16 osztály he­lyett legalább 10 számára volt füthető tanterem. Október 21-től kezdve e szűkített keret­ben folyt a tanítás olyanképen, hogy a VII. és Vili. osztály mindennap, az I—VI. osz­tályok naponként felváltva, egyik napon a páros, a másikon páratlan osztályok (6—6) jártak az előadásokra. A városban pusztító járvány miatt november 12-től az alsó négy osztály tanulói nem jártak iskolába. Ettől az időponttól a karácsonyi szünetig a felső­osztályok tanulói mindennapos tanításban részesültek. A karácsonyi szünet után január 15-én újra megindult a tanítás, a VII. és VIII. osztályban mindennap, az I—VI. osztály­ban az időjáráshoz és a fűtőanyag mennyiségéhez alkalmazkodó váltakozással mindaddig, amíg a melegebb napok lehetővé nem tették, hogy valamennyi osztály naponként hall­gathassa az előadásokat, amelyek június hó 22-ig tartattak. Június 22—27 között folytak az évvégi összefoglalások. A tanévet június 29-én zártuk be hálaadó istentisztelettel és ünnepéllyel. Változások a tanári testületben. Folyó év február 1-vel nyugalomba vonult László Ignác r. tanár. Közel 31 évet töltött tanítással, ^ebből 13 évet a mi intézetünk kötelékében, mindvégig lelkiismeretesen és nagy kötelességtudással végezve munkáját. A vall. és közokt. Miniszter úr a. tanügy terén kifejtett hosszú és buzgó működéséért teljes elismerését és köszönetét fejezte ki kollégánknak, akit kartársainak a becsülése, tanítványainak a szeretete kisér a jól megérdemelt nyugalomba. Őszinte szívből kíván­juk, hogy ezt minél hosszabb ideig élvezhesse testi és lelki frissességben. A kormányzó úr Őfőméltósága dr. Dingfelder Ede ideiglenes igazgatót 1920. évi október hó 23-án kelt magas elhatározásával az intézet igazgatójává nevezte ki; Miklóssy István r. tanárnak a középiskolai igazgatói címet adományozta. Gruber Miklós és Gulyás Sándor h. tanárok rendes tanárokká neveztettek ki. Részben a tanév elején, részben annak folyamán ide helyeztettek szolgálattételre Bardócz Lajos, a szilágysomlyói r. k. püspöki főgimn. menekült tanára, Bátor Pál, a miskolci kir. kath. főgimn. r. tanára, Bodnár Lajos, a székelyudvarhelyi áll. főreáliskola menekült tanára, Gruber Miklós, a VI. kér. áll. főreáliskola fiókintézetének h. tanára, Horváth Béla, a III. kér, áll. főgimn. h. tanára, Kallós Ede, a VII. kér. Barcsay-utcai áll. fő­gimn, tanára, Kovács Dezső, a győri áll. főreáliskola r. tanára, Olrok Mihály, a máramaros- szigeti áll. leányközépiskola menekült igazgatója, Priváry Géza, az I. kér. áll. főgimn. fiókintézetének r. tanára, Soós Sándor, a VII. kér. Barcsay-utcai áll. főgimn. fiókintézeté­nek r. tanára, Szentgyörgyi László, a temesvári áll. főgimn. menekült tanára. Más intézethez nyertek szolgálattételre beosztást: Barkász Lajos, a trertcséni áll. felső leányiskola menekült tanára a III. kér. áll. főgimnáziumhoz, Erdélyi Alajos, a kolozsvári tanárképzőintézet menekült tanára a II. kér. kir. egyetemi kath. főgimnáziumhoz, Kallós Ede r. tanár a VI. kér. áll. főgimnáziumhoz, Otrok Mihály igazgató a VI. kér. áll.

Next

/
Oldalképek
Tartalom