VII. kerületi István-úti magy. kir. állami Szent István főgimnázium, Budapest, 1916

V. Iskolánk és a háború

23 a tankerületi főigazgatóság mutatott mindenkor jóindulatot az iskola hát­rányainak óhajtott elhárítása ügyében, hanem egyenesen a nagy méltóságú vallás-- és közoktatásügyi minisztérium részéről is történt kezdeményező lépés ily irányban. Mindeddig azonban e törekvések eredményre nem vezettek. A tanítás a lefolyt egész tanéven át újból a VII. kér. evangélikus fő­gimnázium épületében folyt a délutáni órákban. Az új tanév szervező mun­kálatai a nagyméltóságú minisztérium 11,546/1916. számú rendele te értel­mében szeptember utolsó hetében szabályszerűen megtörténtek és a taní­tást 1916 szeptember 30-án kezdtük meg. A tanévet, minthogy szénhiány miatt évközben szünet nem volt, a 44,462/1917. sz. miniszteri rendeletben előírt napon 1917 május 26-án fejeztük be ünnepélyes Tedeum-mal. A modern berendezésű, de csak mintegy hatszáz tanuló befogadására épített vendéglátó intézetnek rajztermeit, szertári helyiségeit, sőt még az alagsorban raktári és egyéb célokra szolgáló helyiségek közül is kettőt fel kellett használnunk tantermekül, hogy a tizennyolc osztályt (I. a), b), c), II. a), b), c), III. a), b), IV. a), b), V. a), b), VI. a), b), VII. a),b), Vili. a), b), 1028 beírt tanulójával nagynehezen elhelyezhessük. Intézetünk saját tanszereit nem használhatta, a vendéglátó iskola felszerelését pedig természetszerűleg nagyon korlátozott mértékben vehette igénybe. A testvér intézet érdemes vezetője, Hittrich Ödön dr. igazgató, lekötelező készséggel bocsátotta a folyó tanévben is rendelkezésünkre a szép épület helyiségeit ; ezért úgy az iskolát fenntartó Egyháznak, valamint az igazgató úrnak és a tanári karnak, egész testületünk nevében, ismételve őszinte köszönetét mondok. A tanítás délután x/23 —V27-ig folyt 50 perces órákkal, a VII. osztály­ban azonban hetenkint több irapon, a VIII. osztályban állandóan is volt tanítás. A rendkívüli tárgyak közül felsőbb hatósági engedély alap­ján a gyorsírásból szintén 1/27—^S-ig nyertek a tanulók hetenkint kétszer oktatást. Az órarend természetesen az utolsó órának a legtöbb osztályban való elmaradását már eleve tekintetbe vette, úgy, hogy az elmaradással járó veszteség a tantárgyak heti óraszámának megfelelő arányossággal oszlott el. A tananyagnak bizonyos megrövidítését a tanévnek egy hónappal ké­sőbbi megnyitása és ugyancsak egy hónappal korábbi bezárása szintén magá­val hozta. Eleget tettünk továbbá a 8689/1917. sz. miniszteri rendeletnek, amely már eleve felhívta a figyelmet arra a lehetőségre, hogy a tanév koráb­ban záródik és így a tananyag legfontosabb részeinek feldolgozásában és az összefoglalásokban erre figyelemmel kell lennünk. A tantárgyfelosztásban az előző tanév két elhelyezett tanárán kívül még két tanárnak ideiglenes elhelyezése, részint három tanárunk hosszabb betegsége és egy kartársunk elhalálozása miatt állott be a tanév folyamán többször változás. Ezek természetesen nem történhettek meg anélkül, hogy a tanításban mindannyiszor zökkenést ne okozzanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom