VI. kerületi magy. kir. állami főgimnázium, 1916
II. IV. Károly
4 II. IV. Karoly. A múlt esztendő késő alkonyán szállt sírjába Ferencz József, s mire 1917. első hajnala föl derengett, új koronás királya volt a magyarnak. A korona nemzeti létünk szimbóluma, hozzáfűződnek múltúnk dicső és fájdalmas emlékei, jövőnk reményei, vágyai, céljai. „Sancta corona!" S ha szent áhitattal nézhette a magyar mindenkor nemzetének e mély értelmű kincsét, jogok és kötelességek tiszta forrását, hogyne tekintette volna most rajongó lekesedéssel, mikor annak ifjú homlokát ékíté és terhelé, ki népeihez intézett első szózatában a Béke megszerzését Ígérte első fejedelmi feladatának! Ott voltunk: láttuk a lelkesedés tüzétől pirosló és a remegő meghatottságtól sápadt arcokat azon a homályos téli reggelen; hallottuk, hogyan törtek ki a szívek és ajkak egyetlen harsogó éljenriadalba, midőn a szemekbe villant IV. Károly, az egregius miles, koronás feje. Ott ragyogott a szemekben a lelkes szeretet, mely viszont megértő szeretetet kér, ott a bizalom, a hűség gyermeki érzete, mely erős hittel óhajtja ugyanezeket az érzéseket az új király lelkében is. És úgy éreztük az ifjú uralkodó megilletődött szíve mélyén ott voltak szintén ezek a boldog érzések. Ezeknek talajából — bizton reméli tőle magyar nemzete — királyi bölcs tettvágy, nemeset, nagyot cselekedni erős akarat fog sarjadzani a magyar haza javára. Isten segítse őt, mi oldalán vagyunk!
