VI. kerületi magy. kir. állami főgimnázium, 1911

Ifjúsági kirándulás az Aldunára és a Krassó-Szörény vármegyei bányavidékre

26 Szállásunk bizony nem volt valami kényelmes: egy nagyobb táncterem. A földön vetett szalmazsák ágyakon háltunk, egy helyi­ségben együtt egy 40 tagú másik kiránduló iskolával. De hát a kis község nem adhatott jobbat; hiába gondoskodtam előre a szállásról. Másnap, f. hó 22-dikén dombos vidéken keresztül vitt vona­tunk Oravicára. A vasúti állomás jó 4 kilométerre van a város­kától. Napsütött úton közel egy órai gyalogolás után érkeztünk meg az előre megrendelt ebédhez, melyre ugyancsak rászolgál­tunk. Ebéd után rövid pihenésre szállásainkra tértünk. Az étkezés és szállás megrendeléséért és a szives kalauzol- tatásért a polg. isk. igazgatóját illeti meg az elismerő hálás köszönet. Délután Csiklovára, Oravica egyik szép kiránduló helyére mentünk. Mindenütt gyönyörű, erdővel borított dombos vidéken jártunk, mely elég sűrűén van beszórva kis üzemű bányákkal. Június 23-dikán vasúton mentünk Aninára. Magas hegye­ken keresztül vezet fel az út. A szépséges vidéken kanyarogva haladunk mindig feljebb és feljebb. Alagútak, viaduktok, serpenlínek egymást váltják fel. Egyik oldalon meredek sziklák, másikon szédítő mélységek. A völgy egyik oldaláról a másikra vágtatunk át merész alkotású hidakon több száz lábnyi mélységek fölött s ott lenn alattunk, mint valami ezüstfonal, kígyózik, kanyarog a völgy talpán a kristály patak. Ha semmi más célja nem lett volna ezen kirándu­lásunknak, az út szépsége maga is elegendő cél. Aninára érünk. Ez a kis hely közzéppontja a krassószörényi szénbányavidéknek. A gyár is méltó a megtekintésre, bár annak, ki Resicát már látta, nem nyújt újat. A hosszan elnyúló völgy csupa széntárna s mind együtt sok gyárat látnak el mozgató erővel. Ebéd után völgyeken és dombokon át vezető útakon Marilla­völgybe, e kedves, kies fürdőhelyre jutottunk. Megpihenvén és meguzsonálván, úgy mint idáig, fenyves erdők között folytattuk útunkat haza, Oravicára. A következő napnak reggelén ismét vonatra szálltunk és már 10 óra előtt Báziáson voltunk. Itt kezdődött víziútunk Orsóvá felé. Már sokan írták le ezt az útat és az útnak az emberekre tett hatását. Ámde amit a fogékony és kevés tapasztalatú gyermekifjú érez, ami arcán és egész lényén

Next

/
Oldalképek
Tartalom