Országos Nőképző Egyesület Veres Pálné leánygimnáziuma, Budapest, 1921
II. † Gombocz Miklós
S hogy az intézmény épen a tőle megállapított szervezetében mily fényesen bevált, mutatja az a körülmény, hogy nem sokkal később számos hasonló iskola keletkezett nagyjából az elsőnek mintájára. Nevelésünk jeles apostola azonban, aki jelmondata szerint is büszkén vallotta magát tanítónak, nem elégedett meg csupán a legfőbb gondozó szerepével, hanem maga is az új intézet tanárai sorába állott — ügybuzgóságból és példaadásul — több éven át oktatta a magyar irodalom szeretetére tanítványait. Akik az ő vezetésével járták be szellemi életünk múltját, szeretettel és hálával — örökbecsű élményként őrzik így szerzett ismereteiket. Idők múltával, mikor úgy érezte, hogy a tőle meghonosított szellem már elég éltető erőt nyújt a nemes hagyományok fájának táplálására, másirányú elfoglaltsága miatt megvált az iskolától; érdeklődését és jóakaratát azonban sohasem vonta meg munkatársaitól vagy azoknak utódaitól. Messze vezetne, ha e nagy léleknek' szóló búcsúköszöntésünkben kiakarnók meríteni az értékeknek azt a tárát, amely az ő nyomában szent örökségül intézetünkre szállott. Utolsó Istenhozzád-ot mondva tehát az örökkévalóság honába költözőnek, tolmácsolja el nem múló hálánkat az az Ígéret, hogy a Veres Pálné leány- gimnázium mindenkor kegyelettel fogja megőrizni halhatatlan nevű kurátora szellemi hagyatékát. Legyen áldott a Beöthy Zsolt emléke ! (B. Gy.) 2 II. t Gombocz Miklós/) (1844-1922. IV. 15.) Az a tizenegy év (1904 — 1915-ig), ameddig Gombocz Miklós, minta Veres Pálné leánygimnázium érdemes igazgatója körünkben működött, a legnemesebb érzések sarjasztója volt. A boldog emlékű elköltözött ugyanis tiszteletet keltett példás kötelességtudásával, szeretetet bámulatos tapintatával úgy a hivatali, mint a magánérintkezésben, végül soha el nem múló hálára kötelezte a vezetésére bízottakat anyagi és erkölcsi érdekeik állandó előmozdításával. Mindezek köztudomású tények, de annak idején nem voltak hangoztathatók, mert a megboldogult szerény, halkszavú egyénisége mindig tiltakozott az efféle kísérlet ellen. O maga ugyan másokat illetőleg nem fukarkodott az elismeréssel, saját személyére nézve azonban elhárította. Tisztult életfelfogása szerint az élet a nemzeti és emberi eszményekért folytatott harc, melyben jutalmat csak önmagunktól várhatunk. És ő meg is kapta. Bizonyára ennek köszönhette azt a nemes nyugalmat és szép összhangot, mely kedves emlékét oly vonzóvá teszi mindenki előtt, akik valaha vele érintkeztek. *) 1922. ápr. 18-án kísértük ki végső pihenő helyére a farkasréti temetőbe. Sírjánál a tanári testület hálás kegyeletének Baros Gyula tanár adott kifejezést. Egyéniségének és hivatali működésének részletesebb méltatását 1. az intézet 1915/6. évi Értesítőjében. mm