Országos Nőképző Egyesület Veres Pálné leányiskolája, Budapest, 1915

Prológus

Ha katonája ellenáll,

Parasztját fojtsa füst, halál,

Ha ágyúja bömbölve visszaszól,

Hadd lengjen lángba pajta, ól!

Támadva villan kardja szembe velünk ?

Futunk, de mindent felperzselünk !)>

És lángol az eresz, lángol a nád,

Lángol az éjjel, lángol a hajnal,

Vad északi szél borzolta hajjal Lángol a falu . . . lángol a vád !

Lángol a szégyen, lángol a bánat,

Lángol a féltés, lángol a vágy :

Ássuk elő az üszők alól Az életet, a békét,

A letűnt béke képét,

Ha falu volt, legyen újra falu,

Nádfödeles ház, fehér falu,

Kicsiny két ablakában Cseréppel álljon a virág,

Lombbal takarják széltől a fák,

S mint pásztor álljon juhai között A templom tornya, arany pléhvel födött.

Galambok búgják szerelmüket,

Fecske viliázzon át az udvaron S ha álomra hunyják este szemüket,

Álommá csendesüljön a rémes emlék : a pusztulás, a rom.

Vegyétek hát e csecsebecséket s ne nézzétek oly szigorun, E hímzett párna nem párna: gyöngéd szimbólum,

Faragott bölcső telik ki árán !

Ez a kis játék a küszöb köve,

E csöpp baba : a láda tulipánja,

E hímzett terítő : az ajtó szárnya,

E drága, dús arany szelence :

Csak egy tömzsi búbos kemence,

E hamutartó, ez a váza :

A muskátlis ablak rácsa,

Vagy csak egy tégla, lapát-homok . . .

Ó, hölgyeim, csak vásároljatok !

. . . s ha új, fehér falut lát majd vonat ablakán keresztül, Nagyságos asszonyom, kárpáti völgy ölén,

Ajkán gondolkozó, linóm mosolyka rezdül S egy könnycsepp szikkad el a kesztyűjén !

Laczkó Géza.