VIII. kerületi magy. kir. állami Zrínyi Miklós gimnázium, Budapest, 1917
VII. Kimutatás a szertárak 1917-8. évi gyarapodásáról - VIII. Ifjúsági körök
22 gozataik felolvasásai, szabadelőadásai és azok bírálatai formájában szolgálták a kör célját; a műsort kiegészítették minden gyűlésen zenéhez értő tagoktól hegedű- és zongorajátékból álló számok és elég divatos volt melodrámák előadása is. Szavaló versenyünkön komoly tárgyú költeményekkel 10—10- koronás első díjat nyertek: Versitz Gyula VIII. o., Várhidy Imre VI. o., 5 — 5 koronás második díjat: Kulcsár István VII. o. és Erdős László VI. o. tanuló; víg tartalmú költemények szavalásával pedig 10—10 koronás első díjat Kulcsár István VII. o. és Bergstein Andor V. o. köri tagok. Ez a verseny, örömmel jegyzem megy szigorúbb mértéket is megütő eredményt mutatott fel. írásbeli pályázatunkon irodalmi, történelmi, fizikai kérdések voltak megoldásra kitűzve, ezenkívül kivántatott novella vagy életkép írása meg fordítás latinból, németből és görögből magyarra. Ez a pályázat elég sovány eredménnyel járt, mert mindössze öt pályamunkát adtak be s ezek közül is, a bírálásra felkért tanárok ítélete szerint, csupán három dolgozat ütötte meg a mértéket, de ezeknek szerzői: Gárdonyi Béla Vili. o. történelmi tárgyú dolgozatával, ifj. Garami Ernő V. o. novellájával és Klopfer Imre V. o. latinból való fordításával első (10—10 koronás) díjakat érdemeltek. Úgy látszik, hogy a kör tagjai közül sokan, még azok közül sem gondolták meg, hogy nem a nj^ert díj nagyságában, hanem a nyerésben van a dicsőség, akiknél a pályázaton való részvételhez a tehetség nem hiányzik. A szabadelőadások terén való sikeresebb működésért Gárdonyi Béla, sikerült felolvasásával pedig Glück Lajos VIII. o. tanulók nyertek el egy-egy 10 koronás önképzőköri díjat. A kör ebben az iskolai évben ünnepséget kettőt rendezett, még pedig az egyiket március 15-ikén, a másikkal Tompa Mihály születésének századik évfordulóját ünnepelte. A március 15-iki ünnep műsora: 1. Himnusz. Előadta Mingovics Dezső VII. o. vezetése alatt az iskolai ének és zenekar. 2. Megnyitó beszéd. Mondotta Gárdonyi Béla elnök. 3. Nemzeti dal. Szavalta Várhidy Imre VI. o. 4. Hubai: V. csárdajelenet. Hegedűn előadta Versitz Gyula VIII. o. 5. Ünnepi beszéd. Mondotta Porges István VII. o. 6. Beriot: G. Concertino. Előadták Bodó Endre és Stein Marcel VII. o. tanulók. 7. Vörösmarty: A vén cigány. Szavalta Versitz Gyula VIII. o. 8. Szózat. Előadta az ifj. ének és zenekar. — A Tompa-emlékünnep műsora: 1. Megnyitó. Mondotta Gárdonyi Béla elnök. 2. Tompa: Jearns. Szavalta Kulcsár István VII. o. 3. Danela: Sextett. Előadták Kocsis Lajos tanár, Radó Ferenc VI. o., Kerekes