VIII. kerületi magy. kir. állami Zrínyi Miklós gimnázium, Budapest, 1915

II. Iskolánk és a háború

35 Dötsch Károly józsefvárosi karnagy vezetése mellett. A többi vallásfelekezethez tartozó tanulók vallási kötelezettségüknek szintén eleget tettek. Tanulmányi és fegyelmi állapot. A tanulmányi előmenetel a rendkívüli idők izgalmai és nehézségei dacára is kielégítőnek mondható. A tanulmányokban tett haladásról és az erkölcsi maga­viseletről egyébiránt a tanulóknak osztályok szerint összeállított érdemsorozata teljes tájékozást nyúj. Egészségi állapot. Növendékeink egészségi állapota az egész tanév folyamán eléggé kedvező volt; mindamellett előfordultak, habár csak szórványosan, -súlyos termszetü betegségek is. Ragá­lyos betegség miatt több növendékünket tiltották ki, de a kitiltás legtöbb esetben a tanuló valamely hozzátartozójának megbete­gedése miatt történt. Dr. Szukováthy Imre iskolaorvos és egész­ségtan-tanár a Vörös Kereszt kötelékében katonai szolgálatot tel­jesített ugyan, miáltal a mindennapos iskolalátogatásban akadá­lyozva volt s emiatt az egészségtan tanítása is szünetelt, mind­azonáltal az intézetet időnkint meglátogatta, a szokásos és előírt vizsgálatokat pontosan megtartotta. Ünnepek és nevezetesebb napok. Mint más években, úgy az idén is a vallásos és hazafias érzelmek ápolására ifjainkkal megfelelő isteni tiszteleteken részt vettünk. így október 4-én, Ő Felsége nevenapján, november 19-én, megdicsőült Erzsébet királynénk emlékünnepén és március 15-én ifjúságunkat hálaadó istentiszteletre vezettük. A kárpáti falvak újjáépítésére 1916. május hó 1-én a Mester-utcai párhuzamos osztályok ifjúsága a barakkiskola udvarán szépen sikerült ünnepet rendezett az alábbi műsorral: 1. Himnusz. Énekelte az ifjúság. 2. Czensztohói legenda. Irta Kiss Menyhért. Szavalta Ko- lozs Gergely VIII. o. tanuló. 3. Ünnepi beszéd. Tartotta Dr. Pethő Sándor tanár. 4. Szózat. Énekelte az ifjúság. Szemléltető és tanulmányi kirándulások. Az Uránia-szinház tanulságos előadásait a tanári kar vezetésével ifjaink az idén is megtekintették. Egész- és félnapos tanulmányi kirándulásra több ízben vezettük növendékeinket. A természetrajzi oktatás szerves kiegészítői voltak azon kirándulások, melyeket a szaktanárok a növendékekkel végeztek, hogy így a tanultakat részint a termé­szetben, részint gyűjteményekben lássák. 3* #/

Next

/
Oldalképek
Tartalom