VIII. kerületi magy. kir. állami Zrínyi Miklós gimnázium, Budapest, 1914

V. Iskolaorvosi jelentés

36 bocsájtani és amelyet a mi használatunkra a saját legszüksége­sebb felszerelésünkkel szereltünk fel. A Mester- és Haller-utcai osztályok orvosi rendelését az igazgatói irodában tartottam meg. Az iskolaév megkezdésekor a megejtett orvosi vizsgálatok alapján a torna alól 4 tanulót egész évre, 1 tanulót félévre, a torna és rajz alól 1 tanulót egész évre, a rajz alól 1 tanulót az egész évre ajánlottam felmentésre. A felmentettek számának csök­kenése, annak tudható be, hogy a népligeti iskolában elhelyezett osztályok torna órája ez évben elmaradt. Az egészségtani előadásokat heti 2—2 órában külön tartottam a Tisztviselő-telepi és külön a Mester-utcai iskolába járó tanulók ré­szére. A végzett anyag ugyanaz volt. Az előbb említett iskola VII. és VIII. osztályú tanulói közül 38-an jelentkeztek az előadások hallga­tására, akik közül különös szorgalmával Bán Tivadar, Beretvás Endre, Bihari László, Fényes György, Fischel László, Gaál György, Ivanovszky Arthur, Kemény Gyula, Klingenfeld Károly, Kulka Zoltán, Lukács Lajos, Neumann Aladár, Radó Jenő, Radó Károly, Rostás Kálmán, Schwarcz Dezső, Schwarcz Ernő, Schwarczkopf Pongrác, Stobbe Ferenc, Szénássy Ferenc, Tóth Dezső VII. o. és Szóld Endre VIII. o. t., aki több egészségtani témáról felolvasá­sokat is tartott, tűnt ki. A Mester-utcában a VII. C. o. tanulói valamennyien nagy buzgósággal vettek részt az előadásokon. Az egészségtani előadásokat az emberi szervezet anatómiájának, szövet­tanának és élettanának ismétlésével és orvosi szempontból való kiegészítésével kezdtem meg. Az egészségi szervezet vázolása és tárgyalása közben a legnevezetesebb kóros elváltozásokra és körülményekre is felhívtam hallgatóim figyelmét. Előadtam a fer­tőző betegségek ismert kórokozóinak rövid biológiáját és mor- phologiáját, a fertőzés lényegét és útját, a fertőző csírák káros hatásának különböző alakjait, a szervezet védekezését az infectis ellen, a védőanyagok jelentőségét és hatását. Méltattam a védőoltások által elért gyógyulási eredményeket, a védőoltások al­kalmazását és szükségességét az egyes emberre és az ember- complexumokra (hadsereg stb.) vonatkozóan. Az egyes fertőző- betegségeket külön és részletesen tárgyaltam és különös tekintettel voltam a háborús viszonyok között előforduló fertőző-betegségekre (vérhas, kolera, kiütéses tífusz, himlő), az ezek ellen való védeke­zésre és úgy az egyén, mint az állam részéről szükséges elő- vigyázati intézkedésekre. Ismertettem a táplálkozás mechanizmusát, a tápanyagok jelen­

Next

/
Oldalképek
Tartalom