VIII. kerületi magy. kir. állami Zrínyi Miklós gimnázium, Budapest, 1914

II. Az állampolgári nevelés és a háború

16

szükséges a népnek gazdasági iskolázottsága is hozzá, mert különben a hatóság rendeletéit helytelenül vagy sehogysem hajtja végre.

Németország azonnal a háború elején számított arra, hogy Anglia a kiéheztetés elméletét a gyakorlatban fogja kipróbálni megvalósítani s mivel élelmi cikkekben körülbelül 33°/0 erejéig bevitelre szorul, azonnal áttért a háborús gazdálkodásra, ami annyit jelent, hogy számításba vette összes készleteit, a várható behozatalt s a mutatkozó hiányt a lakosság életmódjának rationalizálásával próbálta pótolni. Németország nagy gazdasági fellendülése, miként ők mondják, a ruházkodási és élelmezési luxust — demokratizálta.1 Vagyis a német polgár többet költ rendes körülmények között ruhára és élelemre, mint az 1870. év előtti időben, de nem azért, mert erre szükség van, hanem mert telik rá a társadalom minden rétegében. Nem csoda. A német kivitel (főleg ipari kivitel) mely 1871 — 1880-ig átlag 6 milliárdra rúgott, azóta 22 milliárdra emelkedett évenkint. A luxus kétségkívül nálunk is demokratizálódott, valószínűen még inkább mint Németországban, de sajnos, nem azért mert telik, hanem azért mert másra nem telik. A német nép azonnal megértette, miről van szó, minden egyes ember érezte a maga gazdasági szolidaritását az állam gazdasági helyzetével és ahhoz alkalmazkodott. És azért ott nem is került a kivételes intézkedések végrehajtása nagyobb nehézségekbe, mivel a nép nemcsak politikailag, hanem gazdaságilag is intelligens, amit magunkról el nem mondhatunk. Az élelmi szerek okszerű elosztódására, az árak szabályozására nálunk is történtek intézkedések. Állampolgári kötelesség ugyan, hogy az állam vagy egyesek szorult helyzetét senki se használja fel illetéktelen vagyonszerzésre, s mégis hányszor szegték meg ezt az elemi szociális elvet nagyban és kicsiben éppen a háború alatt. Hányszor indokolták a piaci árusok az árak emelését bőségben rendelkezésre álló termékeknél is azzal, hogy háború van, „mikor jusson egy kis haszonhoz a szegény ember?“ Ezek a tudatos egoismus példái. De ennél még gyakoribb az ösztönös egoismus, melybe a gazdaságtanilag iskolázatlan falusi ember esik. Elrejti búzáját, krumpliját, babját, borsóját stb. hátha jön a muszka, vagy a „finánc“, mindkettő elviszi, miből élünk? Azt sem érti, miért adja ő el a búzájának egy hányadát s miért vegyen ő azon kukorica lisztet, mikor az ő öregapja se evett soha mást mint buzakenyeret.

Staatsbürgerliche Belehrungen in der Kriegszeit 84 1.