VIII. kerületi magy. kir. állami Zrínyi Miklós gimnázium, Budapest, 1912

I. A kifejezés stílusa

38

Gyermek! Csalárd kutya!

Ha krónikátok hű, úgy benne van, hogy Mint a galambokat a sas, titeket Úgy üldözélek Corioliban.

Én egymagám! — Gyermek! (V. 5).

Petőfi írja Egy goromba tábornokhoz :

Tábornok úr, én nem tartom magam Nagy embernek, de akkorácska csak Vagyok, hogy oly parányok, aminő Ön,

Levett kalappal szóljanak velem.

b) Undorító külsejük, betegségük miatt megvetettek:

Piszokember, szemétnép, büdös paraszt, kapcabetyár, rongyos koldús, condra (rongy), cudar (u. a.).

Taknyos kölyök, nyálasszájú kamasz, köpedelemember. Odább innen, rohadt lény! (Pét. Cor.). Lusta dög.

Koszos, rühes, tetves, nyavalyás. Törje ki a nyavalya ! Egye meg a fene, az íz, a roszseb, a franc, a súly.

3. Még további és erősebb kiközösítés az, ha az illetőt az állatok közé soroljuk s ezáltal mintegy megfosztjuk emberi méltóságától. Különösen a háziállatok alkalmasak ily sértő összehasonlításra, inkább, mint a vadállatok ; mert a háziállatok mintegy szolgái az embernek, sőt, mint állatok, még a szolgánál is alábbvalók, míg a vadak többnyire félelmesek és így a primitív lélekben bizonyos tiszteletet ébresztenek (mint azt pld. a totemkultusz, az állatimádás, a lélekvándorlás mutatja).*

Ily durva sértésre alkalmasak tehát:

a) Az állatnevek: Szamár, marha, ökör, ló, disznó, majom. Erősítve: vadszamár, szarvasmarha, címeres ökör, fajbarom, füles bagoly, majomkirály.

A férfiakat az erős négylábú állatokhoz, a nőket a gyöngébb szárnyasok vagy csúszómászókhoz hasonlítja a népképzelet. így: lúd, liba, tyúk, csirke a nő szellemi alacsonyságát jelenti; a mérges, nyelves nő neve : sárkány, hárpia, vipera, áspis, kígyó, béka. „Hát te cimborám, te Kiért sóhajtottál ?“

„Az én sóhajom is Ott járt galambomnál.

Galamb ? . . . Majd mit mondok !

Kígyó, mérges kígyó,

Ő volt engemet a

Rossz útra csábító.“ (Petőfi, Két sóhaj).

* V. ö. Wundt, Die Sprache2 II. 591.