VIII. kerületi magy. kir. állami Zrínyi Miklós gimnázium, Budapest, 1912

I. A kifejezés stílusa

Az izzadásnak is kellemetlen szaga Betölti a szobát. Atyám pedig maga Nagyon tsuklott mézes s borsos pályínkátul,

Soktul savanyu szag jött a káposztáiul. (I. 1).

Dugonics András, Csokonai Vitéz Mihály (Békaegérharc, Dorottya) művei is sok ízléstelenséget tartalmaznak.

Az evés-ivás kifejezései épen ezért nagy változatosságot tüntetnek fel. Mily távolság van az ebédjét elfogyasztja, elkölti-tői például a zabái-ig! Mennyivel finomabb, ha Arany azt mondja Bencéről: Nehány kortyot előbb nyelve mellé önte (T. X.), mint csak ez is: felöntött a garatra. Lehr Albert a részegségnek mintegy 2000 kifejezését állította össze (M.Ny. Ví—VII).

A természeti szükségleteken kívül a test némely betegsége az a terület, ahol euphemismusra van alkalom. Vannak betegségek, melyek másoknak kellemetlen látványul szolgálnak, vagy maguk körül undorító szagot terjesztenek. Még a szóban is kerüljük tehát azt az egyenes kifejezést, mely efféle képzetek keltésére alkalmas. Ilyenek mindenekelőtt itt is a nemi betegségek, azután a gyomor, a has, a belek betegségei. Majd azok, a melyek undorító kiütéssel járnak, mint a kosz, rüh s a bőrnek egyéb fekélyei. Rendesen úgy járunk el, hogy vagy általánosságban említjük csak a bajt, mint: bőrbaj, gyomorfájás, bélzavar, hasmenés, kiütés stb- vagy tudományos, latin-görög nevén nevezzük mint: lues, diarrhoé, disenteria, excrementam, infectio, ekzema stb.

A társadalmi eufémizmusok másik csoportja az, mely a testi hibáknak megfelöleg a lelki hibákra, fogyatkozások^ bűnökre vonatkozik. Amint kellemetlenek embertársainkra nézve a testi gyarlóságok, úgy azok lehetnek a jellembeliek is, akár a mieink másokra, akár a másokéi reánk nézve. Gyakran jutunk tehát oly helyzetbe, hogy hibáinkat mások előtt takargatni, enyhíteni vagyunk kénytelenek, vagy mások hibáit kell leplezgetnünk, szépítenünk, olykor őket rájuk megfelelő alakban figyelmeztetnünk. Persze legbiztosabb a teljes elhallgatás, ha azokról egyáltalán nem beszélünk, de ez igen sokszor nem lehetséges s ilyenkor az euphemismushoz kell fordulnunk. Mindezek szintén az illem, még inkább a tapintat körébe vágnak. A tapintatot mintegy társadalmi érzéknek nevezhetnők. Az alapja megvan mindenkiben, hiszen amint tapintó érzékünket a tárgyakkal való érintkezés fejleszti, úgy fejleszti tapintatunkat az emberekkel való érintkezés. De azért teljes kifejlődésére, mint általában az érzé26