VIII. kerületi magy. kir. állami Zrínyi Miklós gimnázium, Budapest, 1912
I. A kifejezés stílusa
24 költözés fogalomkörére utalnak mint: elköltözik, kimúlik, elmegy az élők sorából, itt hagyja a világot, megtér őseihez. Épen ezért a primitiv embert nagy félelem tölti el a holtakkal szemben, mivel e félholt állapotból vissza is térhetnek, kárt okozhatnak, bosz- szút állhatnak. A halotti áldozatoknak pontos megtartása, olykor nagy fénnyel megülése (pl. Hektor temetése, az Ankhises halálára rendezett versenyjátékokj erre a félelemre vezethető vissza, mert ha az elhunyt nem részesült kellő temetésben, nem volt nyugalma; félő volt, hogy hazajön kísérteni. A gyász szertartásai is — porban fetrengés, a test bepiszkolása, dúlt haj, tépett ruha, böjt, magány — mind az illető megalázkodására szolgáltak, aki mintegy önkénytes nyomorba menekült, hogy minél kevésbé keltse fel az elhunyt irigységét, bosszúvágyát. De mortuis nil, nisi bene, óv a latin közmondás is. A kereszténység a másvilág nagyszabású rajzával és részletes kiszínezésével nagyon meggazdagította a halál kifejezéseit s egyben az ember igazi hivatásául a halál utáni létet tüntetve fel, meg is szépítette. Megboldogul, jobb hazába tér, az örök világosság jétiyeskedik neki, meglátja a paradicsomot, elszólítja az Úr, megdicsőül. A halottak iránt érzett félelem és tisztelet ezen atavisztíkus érzése ma is él bennünk és mint kegyelet, előszeretettel választatja velünk azt a kifejezést, mely a rideg valónak leplezésével egyszersmind gyöngédségünkről is tanúskodik. A halottakról ma is csak jót illik mondanunk. Az euphemistikus kifejezések harmadik nagy köre az embernek a társadalomhoz való viszonyára vonatkozik. Nem Robinson szigetén élünk, hanem embertársaink között, kikre tekintettel kell lennünk. Nem szabad terhűkre lennünk személyünkkel, nem szabad őket sértenünk szavainkkal. Elvégre mindenki másokra szorul s nem lehet közömbös előtte azok jó véleménye, jó akarata. így fejlődött ki a társadalmi tisztességtudás, magasabb fokán illemtudás, mely másokkal való érintkezésünket szabályozza. Az ember fizikai lény lévén, egy csomó olyan testi funkciót kell végeznie, mely amilyen fontos neki, oly kellemetlen lehet másokra nézve. Ezeket tehát az ember lehetőleg úgy végzi, hogy mások tekintetét elkerülje és ha beszélnie kell róla, csak leplezve, sejtetve teszi, mintegy homályosan vagy távolról céloz reá. Ilyen természeti functiók a nemi és táplálkozási, különösebben az emésztési functiók. A nemi élet körül kialakult illemtudást szemé re m-nek nevezzük; minél jobban nevelt ember valaki, annál inkább ki lesz fejlődve benne a szégyenérzetnek ez a fino
