VIII. kerületi magy. kir. állami Zrínyi Miklós gimnázium, Budapest, 1912

XIV. Az 1912-13. iskolai és rövid története

131 elnökölt. Az izraelita vallású tanulók hittani oktatását a hitköz­ség kiküldöttei megfigyelték és a tanulók vizsgálatain elnököltek. Vizsgálatok. Az írásbeli érettségi vizsgálatokat május hó 19., 20. és 21-ik napjain, a szóbelieket pedig június hó 9-től 13-ig két csoportban dr. Zoltvány Irén pannonhalmi apátsági főiskolai igazgató és dr. Szombathy István jászberényi m. kir. áll. főgimn. igazgató elnöklete alatt tartottuk. Az évvégi osztályvizsgálatok június hó 16—21-ig, a magánvizsgálatok pedig június 23—25-én voltak. Adományok és jutalmak. Az ifjúsági segítőegyesület ré­szére juttatott adományok részletes felsorolása az ifjúsági segély­egylet rovatában található. A nemeslelkű adakozóknak úgy a gondjainkra bízott ifjúság, mint a magunk nevében e helyütt is hálás köszönetét mondunk. Dr. Zibolen Endre tanár úr dr. Sebők Imre: A Szaharában c. könyvet adományzta Lakos Ferenc II. A. o. tanulónak, a latin nyelvben tanúsított jó előmeneteléért. A józsefvárosi „Névtelen Asztal“ 50 koronát küldött hoz­zánk, hogy azzal egy vagy két jó magaviseletű és előmenetelű s szegénysorsú II. A. osztályú tanulónkat jutalmazzuk. A tanár- testület a díjat egyenlő részben Lakos Ferenc és Tanka László tanulóknak Ítélte oda. Szálkái Géza V. C. o. tanuló a f. é. május 12-én tartott ver­senyvizsgálat alapján a pesti izr. hitközség kezelése alatt levő Lőwi Mór és Jozefa bibliai alapítványból 100 K jutalomdíjat nyert. Az Újságkiadó Tisztviselők Egyesülete Halász István II. C, oszt. tanulónak 50 K jutalmat adott. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium 10 jutalomkönyvet (11 kötet) küldött a magyar nyelv- és irodalomban kiváló elő­menetelt tanúsító növendékeink kitüntetésére. A könyveket Ba­logh.Lajos III. A., Fodor Géza III. C., Szarvas Sándor IV. A., Fekete István IV. B,, Kugler Sándor V. A., Nyári Miklós VI. A., Gyurkovits Sándor VI. B., Bergsmann Mihály VII. A., Fürst Ist­ván VII. B. és Haitsch Géza VIII. B. oszt, tanulók között osz­tottuk ki. Mindezen adományokért és jutalmakért az igazgatóság és a tanártestület az adakozóknak őszinte köszönetét fejezi ki. 9*

Next

/
Oldalképek
Tartalom