VIII. kerületi magy. kir. állami Zrínyi Miklós gimnázium, Budapest, 1912

XIV. Az 1912-13. iskolai és rövid története

130 melyre 82 VI., VII. és VIII. oszt. tanulónk jelentkezett. A jelent­kezettek legnagyobbrészt az ügyhöz méltó komolysággal szor­galmasan jártak a gyakorlatokhoz, minek következtében 63 ta­nulónk oly eredményt tanúsított, hogy ehhez képest az éles lövés­ben és 10 budapesti középiskolának kb. 500 tanulójával együtt a kistétényi katonai lövőtéren f. é. április 12-én megtartott lövő­versenyen is részt vehetett. A verseny alkalmával 50 legjobb lövő a nm. honv. m. kir. minisztérium által adományozott díjjal jutal­maztatván, intézetünk 9 díjat vitt. Legjobb lövőnk Bodó Emil VII. A. o. t. volt, ki az 5 lövésből 5 találatot 23 körrel ért el. Ez volt a legjobb eredmény, mit az összesek közül hárman értek el, de az előgyakorlatok alapján Bodó 3-iknak soroztatott. 4-ik lett Nagy Lajos VIII. a) o. t. 5 tál., 21 körrel 5-ik ,, Somogyi József VII. a) o. t. 5 ,, 21 8-ik ,, MachovítschAntal VI. a) o. t. 5 ,, 19 11-ik ,, Hauszner Béla VIII. b) o. t. 5 „ 18 13-ik ,, Merk Sándor VI. b) o. t. 5 „ 18 31 -ik ,, Holló Mihály VIII, a) o. t. 5 ,, 12 34-ik ,, Török Tibor VI. a) o. t. 5 ,, 12 49-ik ,, Szokoly Béla VII. b) o. t. 4 „ 14 Tíz első lövő ezüst érmet, tehát intézetünkből 4 tanuló, a többi 40 tanuló pedig bronz-érmet kapott; azonkívül Bodó Emil, mint intézet-első, egy ezüstözött asztali órát, Bezsilla Nándor VI. A. o. tan. pedig egy acél ébresztő zsebórát, mint intézeti díjat kaptak. A tanfolyamot a m. kir. honvéd katonai parancsnokságtól kiküldött Pogány Géza m. kir. honvédszázados felügyelete alatt kezdetben De Scardelli Caesar m. kir. honvédfőhadnagy, majd később Maiéter Tibor m. kir. honv. s. számtiszt urak vezették, kiknek ügybuzgó és eredményes fáradozásáért ezúton is hálás köszönetünket fejezzük ki. Hivatalos látogatások. Fest Aladár kir. tanácsos, tankerü­leti kir. főigazgató a tanév folyamán 6 napon át időzött intéze­tünkben; meghallgatott minden osztályt, fölkeresett tanítás köz­ben minden egyes tanárt több ízben is és végül a tanár-testület­tel febr. 28-án tartott értekezleten a tapasztaltak fölött a leg­nagyobb megelégedésének adott kifejezést. Hock János józsef­városi plébános, orsz. képv, úr, érseki biztos minőségben a róm. kath. tanulók vallási óráit meglátogatta és hittani vizsgálataikon

Next

/
Oldalképek
Tartalom