VIII. kerületi magy. kir. állami Zrínyi Miklós gimnázium, Budapest, 1911
Gondolatok a nevelésről
9 Magától értetődik, hogy az embereknek és az értékeknek ez a küzdelme kihat a nevelésre is. Első sorban, mert maga is érték, másrészt pedig, mert az értékek életében elsőrangú szerepe van. Valamint az életnek, úgy a nevelésnek is más lesz a célja. A kultúra szolgálata helyett az élet szolgálata lesz a jelszó. Mindenütt csak a praktikus célokat szolgálják, csak azt a munkát becsülik, melynek nyomában anyagi jólét fakad, míg az idealismus soknál beteges, kóros tünetnek tűnik fel. A szellemi értékekkel, különösen az ethikaiakkal nem sokat törődnek ; az értelmiekkel inkább, mert hiszen „az élet bonyolult viszonyaiban éles és ügyes észre van szükség“. Az egész nevelésnek tehát anyagias és önző színezetet adnak. Ez a nevelésnek reálisabb oldala, de még mindig idealizálva, mert a durva önzés diktálta neveletlenséget teljesen mellőztük. A nevelés kettős értékelésének alapja benne van az emberi természetben. A bennünk rejlő szellemi energia fölfelé tör, érvényesülni akar s köveíkezésképen teremt is magának megfelelő világot, mely az értékek világa. Viszont emberek vagyunk, hozzá vagyunk kötve az élethez s a talajt lábunk alól el nem veszthetjük. Ez a két lényünkkel egybeforrt tulajdonság a nevelés értékelésében mindig megnyilvánult s meg is fog nyilvánulni. Ez magyarázza meg azt a tényt, hogy a nevelést illetőleg az emberek sohasem voltak egy véleményen. A paedagogia egész történelme végső elemzésben ebben a két ellentétes irányban leli magyarázatát. Az egyes korok nevelési mozgalmait voltaképen az jellemzi, hogy a nevelést ideálisabb vagy reálisabb értelemben fogták-e fel. Igaz, hogy az ideálisabb elem dominált mindig s még a legszélsőbb materialismus korszakában sem volt a nevelésben a reálisabb oldal túlsúlyban. Ennek oka bizonyosan abban rejlik, hogy a nevelés értékét, célját és eszközeit mindig a tanult és műveltebb emberek határozták meg, akik maguk is a kultúra megbecsülésén nevelkedtek s akik, bármennyire is materialisták voltak világnézetükben, a neveléstől mégis a szellemi értékeknek, a tudomány igazságainak megbecsülését kívánták. Ha más egyebet nem is, legalább a saját értékmegállapításaik elismerését. „ . . . A tudás is többet ér, semhogy arra szoríthatnék, hogy általa praktikus célokat szolgáljunk“, mondja Max Stirner. Ezt az igazságot minden kornak minden tudósa érezte magában s mindazok, akik a nevelésről elmélkedtek, a praktikus célok szolgálata mellett mindig valamilyen ideális szempontot tűztek ki a nevelés számára főcélul.
