VIII. kerületi magy. kir. állami Zrínyi Miklós gimnázium, Budapest, 1911

Gondolatok a nevelésről

5

masak. Értékeket ront, hogy értékeket kapjon. Az emberi természetbe egységet hoz bele, ezáltal az ember törekvéseinek, akaratának egységes irányt szab. A közös nagy értékeket elemzi, köztük és az emberi természet között kapcsolatot keres és az egymásnak megfelelő részeket finom szálakkal egybeköti, hogy a nagy igazságok, a nagy értékek mintegy az ember vérébe menjenek által.

De nemcsak az ember és az értékek viszonyában van nagy szerepe a nevelésnek, hanem az igazságok életében, az értékek harcában is. Az értékek ugyanis nem puszta psychikai kategóriák. Sajátságos életű lényeknek tekinthetők, természetesen nem a szó szoros értelmében, melyek a nagy mindenség körében pillanatnyi intuícióval ragadhatok meg. Egymástól szorosan el nem választhatók, mintegy egybefolynak, mégis mindegyik a másik rovására érvényesülni akar. Ezt az érvényesülési tendenciát, ezt a harci vágyat azt mondhatni az emberektől kapták.

Az értékek csatatere az emberi öntudat, hatását mindegyik ebben fejti ki. Mint minden kulturális tényező, úgy az igazság is, minél nagyobb hatást gyakorol, annál jobban erősödik, tehát már ennél a sajátos természeténél fogva is igyekszik önmagát minél teljesebben kifejteni. Ez azonban csak a másik igazság teljes kiszorításával válnék teljesen lehetségessé, ha pedig ez megtörténhetnék, akkor kulturális fejlődésünk labilissá, esetlegessé s ezáltal kétes értékűvé válnék. Kétes értékekért pedig állandó nagyobb erőkifejtést tenni nem érdemes A nevelés feladata abban is áll, hogy az igazságok közti ellentétet, az értékek látszólagos differenciáit megszüntesse. Ezt annál is inkább teheti, mert hiszen ezek a differenciák tényleg csak látszólagosak, a lényeget nem érintők. Semmiből tudvalevőleg semmi sem lesz. Hogy valami létrejöhessen, ahhoz bizonyos föltételek szükségesek, bizonyos elemeknek adva kell lenniök. Uj igazságokat, új értékeléseket az emberi ész teremt, csakhogy nem a semmiből, hanem adott elemekből, úgy, hogy itt nem is lehet valójában szó teremtésről, hanem csak átértékelésről, az elemek új kombinációjáról, olyan formán, hogy valamely latens elemet uralkodóvá teszünk.

Bármennyire is a negatio álláspontjára helyezkedik a régi értékekkel szemben az emberi ész, magát azoktól teljesen elvonatkoztatni nem képes. Mert maga is, mint átértékelő a régi értékeken nevelkedett és azok benne akár mint örökölt dispositiók, akár mint szerzett képességek az alkotás folyamata alatt is megvoltak. Kétségtelenül igaz, hogy a kultúra bizonyos elemei már hatásra