VIII. kerületi magy. kir. állami Zrínyi Miklós gimnázium, Budapest, 1911
Gondolatok a nevelésről
23 geit anélkül, hogy valamely külső tényezőnek azokra hatása lenne. Semmiféle szervezeti tulajdonság soha el nem vész, hanem a megfelelő helyen és alakban várja, mig újra létföltételekhez jut. Azonban a nevelés befolyása ilyen theoretikus felfogás mellett is valójában érvényesül, mert a nevelői ténykedés soha egy percig sem szünetelt. Itt csupán csak arról van szó, hogy egy létező emberi tevékenységet elméletileg is igazolni kell. A testi és a velük összefüggő szellemi tulajdonságok átszármaztatásának a módját sokféleképen magyarázták. A legelterjedtebb a praeformaciós elmélet. Ezen elmélet szerint valamely egyén teljes kifejlődése nem egyéb, mint a csirában rejlő részecskék kibontakozása. A részecskék alapképességek, úgyszólván alapvonalak, amelyekből sok változás után az Organismus fejlődik s ehhez kapcsolódnak a lelki tulajdonságok. A csirában rejlő részecskék életének hosszú, az egész emberiség életére kiterjedő története van. Minden egyén átadja egy másik egyénnek a fajt jellemző, typikus tulajdonságokat s azonkívül, bár minimális mértékben, újakat is szerez, amelyek szintén a csirában halmozódnak fel. így megy az amióta csak a faj él. Ha már most egy-egy csirát vizsgálunk, amely valamely organismusnak alapul szolgál, azt találjuk, hogy minden csirában megvannak az összes képességek alapvonalai, amelyek valaha az emberiségben előfordultak. Hiszen minden egyénnek számtalan őse volt s ezek mindegyikében előforduló sajátságok megvoltak abban a csirában, melyből az egyén kifejlődött. Ez a körülmény biztosítja azután a nevelés befolyását s elismeri azt az egyéni képzés fontos tényezőjének. Ezen az alapon valamely egyén kifejlődése két tényezőn fordul meg: az egyénnel veleszületett tulajdonságokon és a külső körülményeken. Az öröklött hajlandóságok nincsenek a nevelő kezében s azonkívül még annyiban korlátozzák a nevelés hatalmát, hogy az csak olyan képességek kifejlesztésére képes, amelyeknek csirái az emberben benne vannak. A nevelés kívülről semmit sem adhat, minden fejlődés csak belülről kifelé irányuló önkifejtés lehet. A nevelésnek csak annyiban van szerepe, amennyiben aszerint csoportosítja a külső körülményeket, amilyen tulajdonságokat ki akar fejleszteni. Munkájában segítségére vannak a suggestio, az utánzási ösztön, a példa és az állandó gyakoroltatás. Bármely világnézet keretébe illesztjük is be a nevelés kérdését, mindenütt mint az értékek megőrzője, mint az igazságok éltetője szerepel. Az értékek küzdelmében nem mint küzdő alany vesz
