I. kerületi magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1913

XIII. Tízéves találkozó

76 XIII. Tízéves találkozó. F. é. június 21-én tízéves találkozóra gyűltek össze az intézetnek ama növendékei, akik 1904-ben végezték a nyolcadik osztályt és tettek érettségi vizsgálatot. A gimnázium tanári szobája volt a találkozás színhelye. Volt növendé­keinknek alkalmat adtunk arra, hogy belepillanthassanak tíz évvel előbb készí­tett írásbeli dolgozataikba és az ö tanulmányaikról és feleleteikről felvett jegyzőkönyvekbe. A rég elhagyott iskolatermeknek, az egymástól elvált iskola­társaknak és a volt tanároknak viszontlátása mélyen meghatotta az ünnepé- 'lyen megjelenteket, akik közül többen most tíz év után először lépték át ismét az iskola küszöbét. Az összegyülekezettek a vegytani előadó-terembe mentek át, ahol a gimnázium igazgatója meghatottan üdvözölte az iskolához ragaszkodó volt növendékeket. A megjelentek nevében Dobiecki Sándor keresk. min. számtiszt üdvözölte az igazgatót, a volt tanárokat, akik közül a hittanáron, Tálos Gyulán kívül, mind életben vannak még, de részben más intézetekhez mentek át, rész­ben nyugalomba vonultak. A volt tanárok közül megjelentek az ünnepélyen Baumgartner Alajos, Vajda Károly, Schmidt Márton, Reissig Adolf, Madzsar Imre és Lasz Samu. A volt növendékek közül csak egy szakadt el any- nyira, hogy nem volt feltalálható; ketten meghaltak; a többiek mind feleltek a meghívásra. Egyik-másik nem jelenhetett meg az ünnepélyen és távolmara­dását kimentette, így Tettamanti Béla, Székely Zoltán, Buda László, Angyal Kálmán, Zay Marquart. A volt növendékek minden hónapban egyszer talál­koztak acpiAta-nak elnevezett társaságukban, amelynek éltető lelke Baum gartner Alajos tanár volt. Az ünnepély után fénykép-felvétel készült a jelenvoltakról. Este a Ka­tona Géza-féle vendéglőben társas összejövetel volt, amelyen megjelentek a fent nevezetteken kívül: Huber Oszkárné, Pécsi Istvánná, Radnai József né, Takács Károlyné; a volt tanárok közül még Bozóky Endre kir. tan., Császár Elemér és Láng Nándor, a Gyakorló Főgimn. tanárai, és a volt növendékek közül olyanok is, akik a délelőtti ünnepélyen nem vehettek részt. A következőkben névjegyzékét adjuk mindazoknak, akik az 1903—4. iskolaévben a nyolcadik osztály tanulói voltak és megjegyezzük, hogy az illetők jelenleg hol tartózkodnak és mily állásban vannak; a Budapesten lakók­nál a tartózkodási helyet nem tettük ki. Dr. Andriska Emil. M. kir. dohányjövedéki tiszt. Angyal Kálmán. Postatakarékpénzt. tiszt. Dr. Bally István. Postai számellenőr, Nagyvárad. Bárány József. Pénzügyi fogalmazó. Dr. Bencze József. Ügyvéd; árvaszéki fogalmazó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom