I. kerületi magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1911

XVIII. Tájékoztató a jövő iskolai évre

85 16. Oly tanulóknak, kik egy kötelező tantárgyból kaptak elégtelen jegyet és akiket a tanári kar képesnek tart arra, hogy a szünidő alatt önszorgalmuk­ból pótolhatják mulasztásukat, megadhatja a jogot, hogy a jövő iskolai év kezdetén javító vizsgálatot tehessenek. Akik ilyen vizsgálatot akarnak tenni, ebbeli szándékukat írásban tartoznak az igazgatónál július 5-ig bejelenteni. Másodszori javító-vizsgálat nem engedélyezhető. 17. Aki két tantárgyból kapott elégtelen osztályzatot, az csak rendkívüli esetben a kir. főigazgató engedélyével tehet javító-vizsgálatot. Ezen enge­délyért a budapesti tankerület főigazgatójához címzett folyamodványok szin­tén július 5-ig adandók be az igazgatómái. 18. Aki kettőnél több tárgyból kapott elégtelen osztályzatot, az javító- vizsgálatra semmi esetre sem bocsátható (1883. XXX. t.-c. 11. §.). 19. A pótló-, javító- és felvételi vizsgálatok szeptember 2-án d. e. 8 órakor kezdődőleg fognak megtartatni. 20. Magántanulók, kik magánúton vagy magánintézetben tanultak és előmenetelükről nyilvános iskolától kívánnak bizonyítványt nyerni, kötelesek előlegesen az igazgatónál felvételre jelentkezni s egyszersmind kimutatni, hogy a közvetlenül lefolyt tanévet hol és mily rendszerű tanulmányozással töltötték. A magánvizsgálatok rendszerint júniusban tartatnak; napjait eset­ről-esetre az igazgató határozza meg. A magántanulók a 80 kor. vizsgálati díjon felül a rendes tanulók által fizetett felvételi és tandíjakat is tartoznak megfizetni. A tandíjfizetés alól kivételes esetekben való fölmentés joga a nagy- méltóságú Vallás- és Közokt. Miniszter úrnak van fentartva. 21. A testgyakorlás, mértani rajz (techn. része) és a szépírás tanulása alól való fölmentést kérő tanulókat az iskola-orvos fogja megvizsgálni és a fölmentést vagy az főigazgató, vagy az igazgató adja meg. Külön folya­modni nem kell. 22. Minden tanuló köteles az előirt tankönyveket, iró- és rajzeszközöket beszerezni. A tankönyvek jegyzékét közzétesszük majd az isk. év elején. 23. A tanári testület nagy súlyt helyez arra, hogy tanár és szülő közt a tanulóik érdekében minél sűrűbb legyen az érintkezés és azért nagyon szíve­sen látja, hogy a szülök az épület fogadószobájában minél többször szemé­lyesen tudakozódnak gyermekeik előmeneteléről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom