Budapest - Ráday Mihály emlékszám (2021. november)
Varga Kálmán: Misi
RÁDAY MIHÁLY 1942-2021 19 politikai csatározásokban. Akkor is, ha a hivatali bürokrácia nehézkessége és a kötelező óvatosság nemegyszer váltotta ki Misi kendőzetlenül kimondott kritikáját. Még csak vázlatosan se kísérlem meg számba venni a közös élményeket, vagy akár csak azokat a műemlékes sikereket, amelyeket nélküle és a városvédők nélkül nem tudtunk volna elérni. Ma is hálás vagyok a sorsnak, hogy megtisztelt barátságával és partnerségével, azért pedig különösen, hogy közös dolgainkat az utóbbi esztendők perifériára sodródása se törte meg: a Nemzeti Panteon Alapítvány kurátoraiként a leszűkült mozgástérben is tettük a dolgunkat, mert ahogy Hevesi Tamás énekli: „Ezt egy életen át kell játszani!”. Mit is mondhatnék most, amikor nélküle szegényebb lett a világ? Hogy bármerre járok az országban, szinte mindenütt emlékeztet rá valami? Hogy talán nincs is olyan hitelesen felújított öreg épület vagy helyreállított tisztelgő emlékmű, amely ne őrizné a tekintetét? Annyit azért mégis: minden küszködésével együtt tartalmas élet volt Misié... örökösei pedig mi vagyunk, vagy inkább az utánunk jövők, akik számára már magától értetődő lesz mindaz az érték, melyért Misi oly sok küzdelmet vívott. APPENDIX Örökséghivatali elnökként sokat kellett időznöm a Parlamentben, részint lobbizni, részint kezelni az olykor veszélyes politikai elvárásokat. Emlékszem, várakozás közben egyszer elnézegettem a képviselők tablóképeit, köztük az első, 1990-es szabad választáson mandátumot nyertekét is. Csupa remek, pártbéli különbözőségeik ellenére tiszteletre méltó egyéniség, tele őszinte tettvággyal, arcukon - megkockáztatom - a rendszerváltás eufóriájával. Az öltöny ekkor még nem szigorú egyenruha és a hajviselet se volt egyen-fazonú, hiszen legtöbben a maguk természetességével álltak a fényképész elé. Ott feszített Misi is, több mint reménnyel az arcán, hogy a dolgok végre helyükre tehetők, és ehhez most már nincs is igazán nagy erőfeszítésre szükség. Mert alapvetően mindenki jót akar, és föl sem merülhetnek fals érdekek, legföljebb korlátok, ám azok mindig tágíthatok. Aztán úgy hozta az élet, hogy néhány éve újra a Parlamentben jártam, és a szemem megakadt az újabb képviselői tablókon. Tudom, nem kis túlzás ezt mondanom, de alig tudtam megkülönböztetni az arcokat. Kimódolt beállítások, nyakkendős egyenruhák és reklámokba illő tökéletes frizurák. Csupa gépiesen egyforma ember, alig néhány egyéniség. A kérdés csak az, milyen érdekek húzódnak meg a mai jellegtelen arcok mögött? Ugyanolyan önzetlen szándék és tenni akarás, mint harminc esztendeje? Vagy az idő már elkoptatta mindezt és a múlt hasznavehetetlen lim-lomjai közé dobta? Hát nem is tudom... szeretném azt hinni, hogy megtartott reményeinkkel nem váltunk idejétmúlt figurákká. Már csak azért sem, mert ha Misire gondolok és felidézem elnyűhetetlen optimizmusát, máris derűsebben látom a világot.
