Budapest, 2020. (43. évfolyam)

6. szám, június - Buza Péter: 1945–2020 - Kész a leltár

9 Lehangoló történet. Egy férfiről szól, aki nem hajlott a szélsőségekre (oly­kor a katonai értelemben vett szigorú parancsra se), aki egész életében azt keres­te, miként tudna segíteni másokon. A leg­lehetetlenebb helyzetekben is tisztességes maradt. Miközben naiv igyekezettel szerette a hazáját, hitét. Miközben karrierre vágyott, hogy becsülettel eltarthassa a családját. Görgeynek hívták. Eredeti nevén Fiedler Mihálynak. 1898-ban született Erzsébetvárosban – a mai kerület külterületén, Alsórákoson –, közelebbről ott, ahol a sokkal korábban kitűzött telkeknek ezt a sorát 1929-ben Lipótvár utcának keresztelték. Postások a szülei. Édesapja, Fiedler Mihály , s édesany ­ja, görgői és toporczi Görgey Jolán . (Távoli rokona a szabadságharc legendás és rossz hírbe kevert tábornokának.) A családfő 1942-ben nyugalmazott postafőellenőrként halt meg. Fia éppen Kistarcsán volt szolgá­latban mint az internálótábor galamblelkű parancsnoka. Jolán testvérnénje, Görgey Vilma ( Kata ­lin Mária) 1933-ban fogadta örökbe ifjabb Mihályt, aki egész felnőtt életében valamely fegyveres alakulatban szolgálva találta meg élethivatását. Amihez, nem vitás, sokkal job­ban passzol, ha nem a sváb csengésű Fiedler, hanem a nagyon nemzeti Görgey nevet vise­li. Azt az utat nem járhatta – miközben már Horthy „vitézeként” rendőrködött –, hogy édesanyja vezetéknevét vegye fel, csak az édesapjáét engedte a jogszabály (aki ráadá­sul időközben Szörényi re magyarosított), így csak úgy érhetett célba, ha anyja nővérét is adoptív anyjának vallja. Kacifántos eset, de Fiedler, alias Görgey Mihály életében nem ez az egyetlen. A hadak útján – Édesmama, megyek meghalni a hazá­ért! – köszönt be Misi az előszobából szüle­inek, miután önkéntesként hadi szolgálatra jelentkezett Ferenc Jóska seregébe, a frissen szerzett hadiérettségivel a zsebében. Tizennyolc éves, a Barcsayba (Madách Imre Gimnázium) jár, 1916-ot írunk. Büszkén áll a fotográfus kamerája elé, teljes harci díszben. Sza­kaszvezetőként kezdi katonai karrierjét – mert­hogy maturált – kétszer három csontcsillaggal a paroliján, bojtos tiszti karddal az oldalán. Hamar átesett a tűzkeresztségen. A felvé­tel hátoldalán ceruzás bejegyzés mesél arról, 1945–2020 Görgey Mihály, a frissen érettségizett frontkatona Kész a leltár A sokat próbált kommunista 1941 és 1944 között gyakran börtönben, internálótáborban raboskodott. 1942-ben Kistarcsán Görgey Mihály parancsnok, rendőrhadnagy legkevésbé sem szigorú, sőt, már-már baráti főfelügyeletét élvezte. Rajk 1945-ben, közelebbről májustól novemberig Budapest és környéke pártbizottságának teljhatalmú titkára. S kimondja a sorsdöntő, a végső szót. Aki egykor pártfogásába vette, éppen emiatt! nem alkalmas arra, hogy tovább szolgáljon, immár a nép rendőreként. szöveg: BUZA PÉTER

Next

/
Oldalképek
Tartalom