Budapest, 2020. (43. évfolyam)

3. szám, március - Götz Eszter: Egyszerű házak

BUDA PEST 20 20 / 03 26épített világ épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ • épített világ A Pasaréti út végén, az Ördögárok mellett egy híján kilencven éve áll az a kis utcányi, különös házcsoport, amit a buda­pestiek így ismernek: a Napraforgó-telep. Egyetlen utcában összesen 22 házról van szó, mégis külön kategóriát kapott a hazai szakirodalomban. Az 1930-as évek elején épült, a gazdasági válság idején, mindössze néhány hónap alatt, de ami akkor, ott létrejött, az máig foglalkoztatja az építészettörténetet és a városlakókat. Most végre megszületett a telepről szóló első monográfia is Ferkai András tollából, akinél jobban kevesen ismerik a magyarországi modern épí­tészet történetét. Hogy ez a kötet mégsem csupán szakkönyv lett, hanem egy szép, érzékeny és bölcs „utca-életrajz” – ha létezik ilyen műfaj egyáltalán –, abban szerepe van egyrészt Ferkai örök kíváncsi­ságának, a folyamatokat egyben látó szemléletének, másrészt a mai lakókból szerveződött Napraforgó utcai Bauhaus Egyesületnek, amely az utóbbi években komoly erőfeszítéseket tesz arra, hogy a nagykö­zönséggel is megismertesse a telep értékeit. A szerző rögtön a könyv elején leszögezi, hogy tárgyának nem sok köze van a Bauhaushoz. A tavalyi centenárium egész Európában, így nálunk is felébresztette Walter Gropius legendás összművészeti isko ­lájának örökségét, és segített tisztázni azt a jó ideje tartó, közkeletű tévedést, miszerint a modern építészet egyenlő a Bauhaussal. Kifeje­zetten Bauhaus-épületből csupán néhány született az 1919-es meg­alakulás és az 1933-as náci hatalomátvétellel bekövetkező bezárás közötti periódusban, az iskola mint szellemi-tervezői műhely közre­működésével. A Napraforgó utcai telep gondolatát az első világháború utáni súlyos lakásínség és a modern építészet európai térnyerése formálta: az állam, a főváros és a vállalkozói szféra együttműködve egy minta­telepet kívánt létrehozni viszonylag kis telkeken, racionálisan szer­vezett alaprajzzal, korszerű, egészséges és nem utolsósorban meg­fizethető lakóházakból. Európa-szerte több hasonló kezdeményezés indult, 1927-től kezdődően gyors ütemben, néhány év alatt megépül­tek a stuttgarti, breslaui, brnói, prágai, zürichi, bécsi, mintának szánt lakónegyedek – több-kevesebb sikerrel, de mindegyik esetében neves modernista építészek közreműködésével. Az új lakókörülményekről való gondolkodás a kor fő kérdései közé került. A Napraforgó utcai együttes tervein is a kor legnevesebb hazai építészei dolgoztak, köztük Molnár Farkas, Fischer József, Hajós Alfréd, Vágó László vagy Kozma Lajos . A 100 négyszögölös telkeken megépült családi- és ikerházak távol állnak a kor építészeti gon-Egyszerű házak teljes őszinteséggel... A Napraforgó utca az átadás előtti napokban, 1931

Next

/
Oldalképek
Tartalom