Budapest, 2020. (43. évfolyam)
1. szám, január - Horváth Júlia Borbála: HAJNALODÓ - Királyi vér
szöveg: X Y FOTÓ: X Y 3 szöveg: HORVÁTH JÚLIA BORBÁLA FOTÓ: RIC 3 Királyi vér A városi ember számára bonyolult meghatározni a napfelkelte időpontját, mert nem tud csak úgy fölpillantani az égre, ahol a nap és/vagy a hold található, s elkurjantani magát, hogy kezdhetjük. Sűrű emeletek tornyosodnak fölébe, szinte belelátni a másik arcába, mikor szeret, és mikor emeli a kést. Maradnak az érzékek és a tapasztalatok: hajnal az, amikor bekerül az első kifli a kemencébe, amikor rálép az első láb a mozgólépcsőre, amikor az utolsó bulizó távozik a szórakozóhelyről, amikor megszólal a harang, s amikor kifut a pitymallati vonat a pályaudvarról. A korai kelés egyes egyedek tudatában mint ocsmány kelés árnyékolja a tisztánlátást, és az előző éjszakai nyugodalmat: még öt percet, hármat, kettőt, aztán nincs mese: kell és kész. Fölébredni. Ragacsos pillákkal kibotorkál a fürdőszobába – mert a nyelve is összeakadt, vagy éppen ki sem gubancolódott az előző napi kuruttyolástól, azután maga sem emlékszik hogyan, az utcán találja magát. Hűvös van, sötét, csupa nyűg és nyál az élet, de ahhoz, hogy majd jó legyen, szükséges még szenvedni kicsikét. Bezzeg Hold viszont fordított életet él, és ügyet sem vet a polgári szürkületre; őnéki délben kezdődik a reggel, és a harmadik tévéhíradó után nem sokkal az este. Az utcán valamely ünnepélyesség köszönti a hajnali hírnököt, nem lehet tudni,
