Budapest, 2020. (43. évfolyam)
11. szám, november - Csordás Lajos: KÉPES HÁZ - Kilátás mandolinnal
19 Tisztult csúcsok világa „Költői szimbolizmus beszél finom lírájú, díszítményes képeiből. Majd mind allegória (...). Dekoratív ösztöne magyarázza műveinek kifinomult stilizáltságát gyengéden hullámzó kontúrjaival, japános, halk színakkordjaival.” – írja róla Pipics Zoltán a 100 magyar festő című kötetben. Stilizáló attitűdje, biblikus ihletettségű és allegorikus témái a római iskola alkotóihoz közelítik, de ez a stilizáló látásmód teszi sikeres gobelintervezővé is. E téren legjelentősebb sikere, hogy 1935-ben meghívták a genfiNépszövetségi Palota gobelinjeinek tervezésére. Basilides Barna a második világháborúban mint katona szovjet hadifogságba került, Tbiliszibe. Az egykor atléta termetű, erős férfia negyvenes évek második felében tért haza, ötven kilósra fogyva, tífuszban szenvedve. Itthon az új hatalommal nem alakult jól a viszonya. Unokahúga, Basilides Aliz szóbeli közlése szerint Dózsa kompozíciója bemutatójára meghívta a műtermébe Veres Péter t, aki azonban nem jött el. Basilides megsértődött és többé nem tett gesztusokat a hatalom felé. Tulajdonképpen önként vonult háttérbe, s az Artex külkereskedelmi vállalatnak dolgozva leginkább külföldi értékesítésre festette japános hangulatú képeit. Megfogadta, hogy amíg a megszállók Magyarországon vannak, nem vágja le a szakállát. Nem volt azonban megkeseredett ember, és benne is – mint a család több tagjában – volt színészi véna, társaságban szeretett szerepelni, fantasztikus humora volt. Itt jegyezzük meg, hogy mind a négy fiútestvére a művészetnek szentelte magát. Sándor bátyja szintén festő, Ábris filmrendező, Zoltán és a fiatalon meghalt Iván pedig színész. Nagynénjük, Basilides Mária a huszadik század első felének egyik leg nagyobb magyar operaénekesnője volt. De térjünk vissza a műterembe! Itt kereste fel Basilides Barnát 1964-ben Zolnay László. „ Különös álomvilágba – festői szépségek művészi valóság-világá ba – lépek, amikor lifttel távolodva a földtől s közelítve a felhőket, Basilides Barna birodalmába érkezem. Különös látvány és szféra ennek a Duna-parti műteremnek fényes, napsugaras, derűs világa, 1964-ben. Erkölcsi, művészi tisztasággal telített éterikus atmoszféra. Tisztult csúcsok világa ez, a város koromfüggönye felett. Basilides vásznai – a régebbiek s az újabbak egyaránt – valami különös, ma kissé szokatlan tisztaságot árasztanak. Ugyanezt árasztja maga a művész, élettársa, otthonuk.” – írja a Művészet című folyóiratban megjelent riportjában Zolnay. Nálunk a hatodikon Viszontlátjuk-e ezt az éteri műteremhangulatot festményein? Mivel nála ritka a csendélet és az akt – amelyek tipikusan enteriőrtémák –, így ritkán van alkalma megörökíteni lakása részleteit. Az egyik külföldi aukciós oldalon mégis találunk egy képet A művész és modellje címmel, amely feltehetően itt készült a műteremben. A szoba halványzöld falain fölismerhetők a jellegzetes Basilides-festmények, s a boltíves átjáró, amely ismerős a Vörös Géza aktról is. Feltűnnek a talán családi örökségből való, szép antik ülőbútorok. Két másik képet is találtunk a művész közvetlen környezetéről, de nem a műteremről, hanem a bérház hatodik emeleti gangjáról. Az egyik Nálunk a hatodik emeleten címmel szerepelt néhány éve Kieselbachnál, a másik a székesfehérvári Deák Gyűjtemény része. A két kép kiegészíti egymást: a gang bal, illetve jobb oldala látható rajtuk a szemben lévő körfolyosóról nézve, mindenféle eszményítés nélkül. Látszik a kéményekkel, padláskijárókkal, létrákkal és antennákkal telezsúfolt tető rozzant összevisszasága is. De a szinte függőkertet alkotó sok zöld szobanövény is a műterem ajtaja előtt, a bérházfolyosón. Az ábrázolás realizmusa kissé idegen Basilidestől. E két kép a mester kifinomult remekeihez képest könnyed akvarell-gyakorlatnak tűnik. Basilides Barna halála után felesége, Platthy Ella özvegyi jogon élete végéig tovább lakhatott a műteremlakásban. Mivel gyermekük nem volt, idős korára a szomszédok segítségére szorult. Egyikük egészen haláláig ápolta, aki a hagyatékot is megörökölte. A lakás a rendszerváltás után, sok más műteremhez hasonlóan kikerült az állami műteremvagyonból. Jelenlegi tulajdonosai magántulajdonból vásárolták néhány éve és korszerű lakássá alakították. A festményeken látható lakásrészletek már nem ismerhetők fel. A régi műteremablak helyére is modern, új darab került. Kinézve rajta visszaköszön Vörös Géza mandolinos csendéletén megfestett sarokerkély a szembeni házon. Le is fényképezhetem. A mostani tulajdonosok nem képzőművészek, de mint beszélgetésünkből kiderül, lesz azért, aki tovább éltesse e helyen a nagy képíró elődök szellemét. Nagyfiuk, Hönigh Huba , aki a Kisképzőn éppen festőnek tanul. szöveg és FOTÓ : CSORDÁS LAJOS Kilátás a műteremablakból Basilides Barna: Nálunk a hatodik emeleten Forrás: Kieselbach Galéria
