Budapest, 2020. (43. évfolyam)
9. szám, szeptember - Daniss Győző: 1945–2020 - Becsöngettek 158 iskolában
BUDA PEST 20 20 / 09 61945–2020 Becsöngettek 158 iskolában 1945. szeptember–október: Kisgazda győzelem – baloldali megdöbbenés Közvetlenül vagy közvetve százezreket érintett a polgármesternek az a nyár végi rendelete, hogy a háború alatt óvóhelynek használt – az esetek nagy részében kényszerűségből, félelemből ideiglenes lakásként is szolgáló – felszín alatti helyiségeket vissza lehet alakítani „békeműködésre”. A honvédelmi miniszter is hozzájárult, hogy a nagyobb pincetereket válaszfalakkal megosz szák, a befalazott ablaknyílásokat kibontsák, az acélból vagy vasbetonból készült, bombabiztosnak tartott nyílászárókat – pedig milyen büszkén hirdették a gyártók ezek tartósságát 1943-ban! – könnyebb szerkezetekre váltsák, és a pincékbe is bevezessenek víz-, gáz- és szennyvízcsöveket. Lassanként újra szenespincévé, raktárrá, mosókonyhává lettek a bombázáskor, az utcai harcok idején sokak életét megmentő acélajtós, vasbetonablakos felszín alatti építmények. Eközben a felszín feletti nyílászárókkal is voltak – elégséges számú szakember hiányában gyakran házi ezermesterekre váró – tennivalók. A Képes Figyelő október 13-i számának szerzője szerint: „Bizony, az is elég hiba, hogy celofán egyáltalán nincs, az üvegpótló lemezeket pedig csupán 10 méteres tekercsekben hajlandók áruba bocsátani a kereskedők. Így a bevásárlást 6–8000 pengőn alul nem ússza meg a borsos ártól is didergő, szegény vevő. Igen üdvös azonban, ha magunk is nekilátunk a munkának. Nagyobb képeink, sértetlenül megmaradt vitrinjeink üvegét könnyen feláldozhatjuk a fontos cél érdekében. A furnírlemez nagy ívenként 3–4 ezer pengő, ebből egy ablak anyaga kitelik, amelyet közben kisebb üvegbetétekkel világossá tehetünk. A gitt kilója 200–300 pengő, az aprószeg sem túl drága, így saját kezűleg összetákolhatjuk az ablakot, s nem kerül tízezrekbe feketén.” A hiány nagyon sok nyersanyag, eszköz, leginkább pedig az élelmiszerek esetében szintén százezreknek okozott gondokat. A Magyar Nemzetben szeptember 8-án megjelent olvasói levél írója, egy VI. kerületi asszony a Vadász utcai vásárcsarnokban történtekről panaszkodott. Egy keddi délelőttön azzal kecsegtették, hogy délután lesz burgonya, és abból akár öt kilót is lehet majd venni. Nyitáskor százával álltak ott az asszonyok, de hiába, mert fél négykor kihirdették, hogy nem jött meg a krumpli, és aznap már nem is lesz. Mikor a nép már eloszlott, fél öt táján mégis megérkezett az áru. Ennek persze híre ment, és reggel ismét hosszú sor várta a csarnoknyitást, de ekkor már egy szem krumpli sem volt, sőt árus sem mutatkozott. Ezt tapasztalván a levélíró javasolta: „Talán ajánlatos volna egy kis vizsgálat, hogy hová lett a burgonya.” A következmények ről a lap nem számolt be. De különféle „ügyeskedések”, árdrágítás, uzsora, feketekereskedelem dolgában másutt szép számban voltak razziák. Például egy szeptember végi akcióban a Teleki és a Garai téren is több száz rendőr, detektív, politikai nyomozó és szovjet katona vizsgálta a magyar és más nyelvű civileket, egyenruhás vevőket, eladókat s az ágyneműtől az aranyóráig, valutákig ívelő „kínálatot”. Sokakat büntettek, nem keveseket pedig letartóztattak... Beszerzési biztonságot – legalább viszonylagosan – az élelmiszerjegyek ígértek. Igaz, a megvásárolható mennyiségek csekélyek voltak. A polgármester szeptember eleji rendelete alapján öt kenyérjegyszelvény együttesére 9 pengőért fél kiló finomlisztet kaphattak a budapestiek – és erre a kiskereskedőknek „hivatalosan” meg is volt az árufedezetük. Hogy a valóságban is mindig legyen a boltokban liszt, a pékeknél kenyér, a közellátásügyi miniszter tartalékokat kívánt teremteni. Ez nem volt egyszerű feladat, hiszen a termésátlagok alig érték el az 1930-as évek átlagának a kétharmadát, az 1945-ös termésmennyiség pedig a réginek csak a fele volt – nyilvánvalóan a felszerelés, az eszközök, az állati vonóerő, a vetőmag, legfőképpen pedig a férfi munkaerő hiánya miatt. De a megtermett gabona feldolgozása sem volt zökkenőmentes. Az ostrom pusztításai a korábban világelső budapesti malomipar őrlőkapacitását töredéknyire csökkentették. A miniszter vidéki malmoktól kért segítséget. A vidék másban is segített. A Szabad Nép szeptember 6-án emlékeztetett arra, hogy a Nemzeti Segély a harcok elültével gyermekvonatokat indított falvakba, kisebb városokba, hogy ott a budapesti gyerekek jobb élelmezési körülmények közé kerüljenek. És szeptember elején „ezek a gyerekek barnára sülve, nyolc–tíz kilót hízva kerültek vissza a fővárosba”. Éppen iskolakezdésre értek haza. A roppant pusztítások ellenére 158 többé-kevésbé rendbe hozott iskolaépület várta a diákokat, köztük 200 osztályterembe azokat a 10–11 éveseket, akik az addigi nyolc osztályos gimnázium és a négy osztályos polgári iskola első osztálya helyett immár az akkor bevezetett nyolc osztályos általános iskola ötödik osztályát kezdhették el. A tanévkezdést méltató Vas Zoltán polgár mester a Szabad Nép szeptember 12-iki számában egyebeken kívül hangsúlyozta: „Azok, akik a kötelező iskolát végzik, semmiféle tandíjat nem fizetnek. A középiskolákba járó módosabb szülők gyermekei tandíjat fizetnek. A régi tandíjpolitikával szemben lényeges különbség azonban az, hogy megállapítható ráutaltság és érdemesség esetén, korlátlanul alkalmazhatók a kedvezmé-Budapest, 1945 október
