Budapest, 2020. (43. évfolyam)
8. szám, augusztus - Elek Lenke: MÁSKOR – MÁSKÉNT - Babát várunk – Amikor a férfiak is kívánósak lesznek
BUDA PEST 20 20 / 08 14más kor – másként Azt hihetnénk, hogy a 21. század a felvilágosultság korát hozta el, pedig dehogy. Minden, ami a szülés körül forog Magyarországon, tele van előítélettel, pénzzel és konzervativizmussal, csak másképp, mint fél évszázada. Megszólják és elítélik Szégyen – ez jut a nőnek, ha kicsit kezd növekedni, ami aztán csak fokozódik. Szégyen a menstruáció – a havi baj! – sőt, titok, szót sem ejtünk róla a családban, akkor se, ha tamponmárkák páratlan előnyeit harsogják öt percenként a reklámfilmek. Van, ahol még mindig takargatnivaló a nagy pocak – főleg ha nincs álcázva! Szégyen a teherbe esés – mintha nem lett volna ott az aktusnál még valaki –, szégyen, ha valaki nem tud teherbe esni, de az is, ha sok gyereket szül. Megszólják, ha egyáltalán nem akar szülni, ha örökbe fogad – főleg, ha sérült vagy roma a baba –, ha túl korán szül vagy túl későn, ha férj nélkül, ha lombikkal, ha császárral. Ha szoptat, ha nem, hol szoptat, meddig szoptat. A kismamát szólják meg, ha kiderül, hogy a picinek genetikai károsodása van, sőt afféle modern értelmiségi hóbortnak tekintik, hogy nem veteti el. Elítélik, ha nem fogad magánorvost és eszébe sincs hálapénzt adni a szülésznek – pedig elvből teszi, merthogy neki sem ad senki borravalót. Egyébként pedig a szülészetek orvosparkolójában érdemes rápillantani az autómárkákra... Felháborodnak rajta, ha valaki korán visszamegy dolgozni, hiszen miért is tanult öt évig az egyetemen – minek szül az ilyen? teszik fel a kérdést bugyuta nagynénik, rosszindulatú anyósok és apósok – de legalább akkora baj számukra, ha otthon marad, mert akkor szülőgépnek tekintik, aki csak a gyesből akar megélni. Nehogy azt higgyük, hogy eme előítéletek a férfiakra jellemzők – legalább annyira a nőkre is. Sőt, rájuk még jobban, az apajelöltek ugyanis nem foglalkoznak annyit ezzel a témával. Ilyen téren nincs női szolidaritás, csak pletyka, kibeszélés és rosszindulat, többnyire azok körében, akik már bőven túl vannak a fogamzóképes koron. Az érem másik oldala: a nők életük végéig szeretik elmesélni a szüléseiket, a sztori idővel kikerekedik, előtérbe kerülnek a boldogságos pillanatok vagy éppen az orvoshorrorok – az éppen aktuális hangulatnak, hallgatósági körnek megfelelően. Akik egy szobában szültek, sokszor évekig barátnők maradnak. Jó tanáccsal tele van a padlás Ma a szüléssel és a gyermekneveléssel online weblapok és színes print magazinok százai foglalkoznak. A szerkesztők minden létező gondra, felmerülő problémára megoldást, gyógymódot ajánlanak, persze elsősorban a lapban hirdetők szája íze szerint. Olykor meglepő, ellentmondásos tanácsokat adnak. Olvasom a minap: ahhoz, hogy ne vizesedjél, igyál naponta két liter vizet... Régen nem adott tanácsot senki, még a tekintetben sem, hogy illik-e felpofozni, vagy – visszafogottabb természet esetén – csak feljelenteni a nőgyógyászt, ha otrombán, durván bánik veled, trágár, lekezelő, és sosem hallott az empátia kifejezésről. (Természetesen tisztelet a kivételnek.) A kétezres évek eleje óta szinte nem is nagyon gyártanak kismamaruhát. Laza, a szokásosnál két számmal nagyobb pólókban és kertésznadrágokban járnak kilenc hónapig a kismamák – akár edzésre is. Sokan visszanyúlnak az ősi módszerekhez – háton, ölben, kendőben viszik-ringatják és sokáig szoptatják csecsemőjüket – miközben ugyanők a legmodernebb technikához folyamodnak: amikor várják a kicsit, háromdimenziós képet rendelnek róla az ultrahangon, és boldog-boldogtalannak mutogatják-küldik okostelefonon. A mai kismamák Babát várunk – Amikor a férfiak is kívánósak lesznek Boldogság, felszabadult örömkönnyek, fotók készülnek másodpercenként, sms-ek özöne hirdeti a fél világgal: megszületett, akit már nagyon vártunk. A csoda mindig egyszeri és mindig megismételhetetlen. Az volt régen is, csak akkor természetesnek tekintette a világ.
