Budapest, 2020. (43. évfolyam)
6. szám, június - Ráday Mihály: FKT - Másfél évszázad, meg az utóbbi negyven
BUDA PEST 20 20 / 06 8 az FKT harmadik alelnöke, tényleges vezetője pedig – minden választott politikusi pályán lehetséges csúcsot megdöntve 1873–1905-ig, 32 éven át állt az intézmény élén! És talán természetes, hogy olyan jelentős személyiségei a hazai politikai életnek, mint Wekerle Sándor, Bárczy István, Vázsonyi Vilmos vagy az épí tészek közül Ybl Miklós, Hauszmann Alajos és például Széchenyi Ödön, Zsigmondy Vilmos is a Közmunkata nács tagjai voltak a későbbiekben. Ha az ember végignéz a listán, sok budapesti utcanév jut az eszébe róluk... Tekintsük át a lehető legrövidebben a feladatkört, melyet az alapítók maguk elé tűztek. A Duna fővárosi szakaszának – az 1838-as nagy árvíz óta nagyon is szükségesnek bizonyult – szabályozása, új hidak építése, a közraktárak rendezése és létesítése, új főútvonalak meghatározása, kiépítése, közművek és a közlekedés fejlesztése, az egész fővárosra kihatással lévő fejlesztések, tervezési munkák összehangolása, az egyesített városhoz még nem tartozó, de az esetleges jövőbeli terjeszkedéssel érintett területek fejlesztésének összehangolása. Rengeteg konkrét feladatot kapott a szervezet. Olyanokat, mint a közterületek burkolata, parkok létesítése és fenntartása, minden út- és hídépítés, „közúti vasutak” vagyis a villamoshálózat kiépítése és fenntartása, csatorna- és vízhálózat-fejlesztés s még a nyilvános illemhelyek kérdése is... A törvény több passzusa rendelkezik arról is, milyen módon, milyen fedezeti forrásokból biztosítható az FKT széleskörű tevékenységének működése. Számomra különösen az utóbbi években, amikor előbb a kerületek kapták az építési engedélyezés jogkörét, majd most, amikor ez a feladatkör kizárólagosan a kormányhivatalokhoz került, egyre lényegesebb lett a törvény 16.§-a. „Közvetlen teendőin kívül felügyeletet és fellebbviteli hatóságot gya korol a Fővárosi Közmunkák Tanácsa (...) a város területén általában minden építési és építészeti rendőri ügyben, valamint (...) a városi hatóság, úgy az egyes lakosok felett.” Alighanem jól működött az, ahogyan kitalálták éppen 150 éve, s ahogy fejlődött a – két világháborút is megélt – szervezet életének 78 éve alatt, mert az általuk kialakított út- és közműhálózat – ha karbantartják –, a parkok – ha nem építik be –, a közintézmények épületei – ha felújítják, amikor kell –, a hidak és kilátók, a kultúra és művelődés hajlékai ma is működőképesek. Azt írtam három és fél évtizede abban a bizonyos utószóban, hogy „a világ sok-sok városában csodálhatunk meg barokk, reneszánsz vagy középkori építészeti együtteseket, sokszor még épen maradt ókoriakat is. Mi nem vagyunk ilyen gazdagok. A történelem viharai keveset engedtek megmaradni épített történelmünkből. Régebbi korokból néhány ház, templom, középület és rom maradt ránk, amelyeket ma – természetesnek tartott – kötelességünk védeni, óvni, karbantartani. Hajdan formált, s ma is meglévő épített környezetünk legnagyobb részét a múlt század utolsó harmadából örököltük...” – gondolván akkor a 19. század végére s a 20. század elejére. Akkor, amikor tulajdonképpen kiépült a mai Budapest, már volt műemlékvédelem, de az – gondolom, természetesnek vehetjük – a régebbi korok emlékeit próbálta feltárni s menteni. Most, a 21. században, amikor már nincs intézménye a magyarországi műemlékvédelemnek, fokozottan fel kell hívnunk a figyelmet – a régebbi korok értékeinek jó karban való fenntartásának kötelezettsége mellett – a hozzánk közelebb álló korok építészetének értékeire is, beleértve azt a kort, amikor a Fővárosi Közmunkák Tanácsa irányította és szabályozta Budapest építését. Ezért is fontos emlékeznünk a szervezetre születésének százötvenedik évfordulóján, a folyóirat hasábjain, melynek neve: BUDAPEST. FKT Podmaniczky-díj
