Budapest, 2020. (43. évfolyam)
5. szám, május - Saly Noémi: MÚLTIDŐ - Májusi bor
555 tott egy új vendéglőt, ám ez rövid életűnek bizonyult. Hanem a kerthelyiség megmenekült, arról 1936-ban Magyar Elek mondja, hogy „már régen beleolvasztották egy másik budai kocsma, a Diófa telkébe”. A Greisler kertje az Öreg Diófa alatt Buzik András 1907. április 27-ével költöztet te át a Diófához cégérezett, már bő húsz éve létező vendéglőjét a Koronaőr utca 17-ből az erre merőleges Pálya utca 3. száma alá. Gürsch kertje meg az övé épp összeért. 1914 tavaszán vette át tőle a firmát Hoffmann János , a Fő utcai Budai Pilseni Sörcsarnok addigi tulajdonosa, és a húszas évekre nemzetközi hírű hellyé tette. Josephine Baker második budapesti vendégsze replése előtt Münchentől étlen-szomjan ült a vonaton, hogy majd a Diófában ehessen olyan halászlét, mint az előző évben, de megfordult itt a Paramount igazgatója, Albert Kaufmann, Zukor Adolf, Heltai Jenő, Biller Irén, Péchy Erzsi és a magyar meg a nemzetközi színházi és filmvilág sok más híressége. 1930-ban Magyari Imre , 1936-ban pedig Radics Béla muzsikált. „Hoffmannék vagyona egyre nőtt, a készpénzt és az újabb vendéglőket egyre több háztulajdon élénkítette, a »Politischer Kreisler« körül lassankint minden ház Hoffmannéké lett. Előkelő budai polgár életet éltek. Három gyermekük volt, két lány és egy fiú. Budai patrícius család nívójához méltón neveltették gyermekeiket, szerepet játszottak Buda politikai és társadalmi életében” – meséli róluk Az Est riportere abból a szomorú alkalomból, hogy 1937 elejére a vendéglő mégis tönkrement, a család teljesen elszegényedett, és mindenki szeretett Hoffmann nénije belehalt a bánatba. Hamarosan az ura is utánament. A krisztinai polgárok minden követ megmozgattak a Vén Diófa megmentéséért. Végül a Márványmenyasszony volt tulajdonosának fia, Wagner Béla – ekkor egy nagy Andrássy úti söröző tulajdonosa – és társa, Reiber József vette meg, hogy oda ne vesszen Buda becsülete. Ám egy fenékkel nem lehetett két lovat megülni: 1939 augusztusában Reiber is kénytelen lett lehúzni a rolót. A vendéglőt ekkor a krisztinavárosi egyházközség vette meg kultúrháznak, talán megint csak hogy megmentsék. Emléke azonban elevenen élt: az Új Magyar Színház 1942 márciusában mutatta be Fényes Szabolcs és Szilágyi László operettjét, a Vén Dió fát Fedák Sári val a főszerepben, aki egy tabáni kisvendéglő ropogós tulajdonosnőjét alakította. És az egész város vígan fütyörészte: „Van Budán egy kiskocsma, a Vén Diófa, Vén Diófa, Vén Diófa...” Hátra volt még egy rövid feltámadás: 1945. július 8-án az egyik korábbi főpincér, Gollerits Károly adja hírül a vendéglő újbóli megnyitását. 1950-ig az ő keze alatt működött, akkor államosították, és ezzel eltűnt a szemem elől. Gürsch apó receptje S hát akkor lássuk végre közelebbről ezt a híres májusi bort, amelynek Magyar Elek az évek során több cikket is szentelt, mindig szeretettel emlékezve az öreg krisztinai kocsmárosra. A legszebben talán a Pesti Naplóban 1928 májusában: „Mondhatom, kellemes látvány így május évadján a kétfülű, födeles, mélyöblű ezüst tál, benne a hatalmas merítőkanál. Már akkor is tetszett nekem, mikor egyszer a régi pesti turfon ott láttam a bírói páholy aljában, amint arra várakozott, hogy ki nyeri meg az Asszonyságok díját s ezzel őt, a domborműves, cirádás ötvösmunkát. Később még inkább tetszett, mikor Tatán láttam a tó partján, ahol ama néhai való nevezetes és különc várúr, »Count Nicky« vendégei voltunk mindnyájan, akik a nagytribünön foglaltunk helyet. Itt már vidáman és izgatóan gyöngyözött benne a rózsaszínű »bowle«. Tom, a félszemű angol komornyik töltögette a poharakba a Moët & Chandon Grand Vin Brut Impériallal tüzesített csodálatos italt. Feltűnt a pompázó tál, vagyis annak mása a bécsi Derby-napon, a Freudenauban, Sacher büféjében, s megjelent Napagedlben, ahova tavaszi yearling árverésre utaztunk a levantino Baltazar Arisztidhez, aki igen ravaszul kitalálta, hogy az aukció előtt fejedelmi lönccsel és mámorosító italokkal kell vásárló kedvre hangolni az istállótulajdonosokat. Aztán viszontláttam itt, Budán a Krisztinavárosban, egy kiskocsmában, mely a »Politischer Greisler« címet viselte (...) A tál itt már csak porcellánból készült, nyilván levesestálnak szánták a gyárban, de a májusi bor, melyet Gürsch apó elegyített benne különböző Gürsch Ferenc konyhakése, amelyet a Metzger család a mai napig őriz (http://kepeslapmuzeum.hobbipark.hu, engedélyükkel) Metzger János családjával a Greisler kerthelyiségében 1920 körül (http://kepeslapmuzeum.hobbipark.hu, engedélyükkel)
