Budapest, 2020. (43. évfolyam)

3. szám, március - KULTAJÁNLÓ - könyv, kiállítás

BUDA PEST 20 20 / 03 28KULTAJÁNLÓ Nádas Sándor ¤Amikor először hallottam Saly Noémi legújabb vállalkozásáról, azt gondol ­tam, a Nagy Lajos most méltó kihívójára akadt. (Kezdőknek: a kiváló író a harmincas években egész kisregényt szentelt egy pesti bérház életének, bemutatva a földszint és az emeletek közötti viszonyokat, társadalmi különbségeket.) Aztán, amikor átlapoztam a könyvet, azt gondoltam, nem csupán a Nagy Lajos, hanem a Jókai is: ahány romantikus regénykezdemény lapul ebben a munkában, abból a nagy mesélő is simán megélhetett volna. Aztán, hogy bele-beleolvastam, azt gondoltam, nemcsak Nagy Lajos meg Jókai, hanem a Szabó Magda meg az Örkény Istvá n, aztán még vagy egy-két tucatnyian Zilahytól Márain át Mándyig . Aztán, mikor elolvastam az egészet, azt, hogy ez egy kimeríthetetlen bőségszaru: ha írótanfolyamon oktat­nék, biztosan kötelező olvasmánynak adnám föl. Az alapötlet pofonegyszerű. Végigtekinteni egy budai bérház egy évszázadán: kik, miféle népek laktak benne a tizenkilencedik század végétől a huszadik végéig. A megvalósítás viszont pofonnehéz: egyfelől azért, mert több száz (inkább ezer) em­berről van szó, puszta felsorolásuk is köteteket töltene meg, másfelől azért, mert a for­rások hol túl szűkek, hol túl bővek. (Szokásuk ez nekik, mármint a forrásoknak.) A szerző mégis vesz egy nagy levegőt, aztán nekilát a lehetetlen feladatnak. (Segítségére van, hogy maga is, születése óta, e ház lakója, és már gyermekkorában feltett néhány kérdést a megfelelő embereknek a lakókra vonatkozóan: a válaszokat egy kockás fü­zetben őrizte évtizedekig, mígnem a nyitott házak akció ürügyén elő nem vette őket.) De még így is sok esetben bravúros nyomozásra van szükség, hogy rábukkanjon egy-egy adatra. A könyv egyik vonulata éppen ezt, tudniillik a nyomozást magát írja meg: hogyan sikerül a magyar művelődéstörténet Miss Marple-jának egy-egy odavetett mondatból egész históriákat kibányászni, elfeledett, eltűnt embereket életre kelteni, rég elszakadt szálakat össze­kötni. Saly Noémi nagy kedvvel avat be bennünket nyomozásai menetébe, azt sem hallgatva el, ha egy-egy esetben zátonyra futott és azt sem, ha feltételezésekkel pótolta a hiányzó tényeket. (Mi hiszünk neki, persze.) Úgy képzeljék el az egészet, mint egy hatalmas kifestőkönyvet: vannak oldalak, ahol csak a kontúrok látszanak, s ahol minden képzelőerőnkre szükség van, hogy kiszínezzük a történetet. És vannak oldalak, amelyeket a szerző maga színez ki: a tőle megszokott fordulatos stílusban, szarkasztikus humorát éppúgy megcsillantva, mint toleranciáját, emberszeretetét. És persze miközben, mint egy panoptikumban, felvonulnak előttünk régi és kevésbé régi korok emberei, hivatalnokok és katonatisztek, gyárosok és szabómesterek, arisztokraták, polgárok, művészek – mennyi híres ember egy ilyen kis helyen! –, magánzók és proletárok (itt ők vannak kevesebben, végre is ez egy Dunára néző, elegáns budai bérház, decens lakónév­sorral), és megismerkedünk megannyi családi drámával, öngyilkossággal, válással, betegséggel, titkos és nyílt viszonyok­kal, kitelepítéssel és betelepítéssel, meg annyi minden mással, kirajzolódik előttünk a magyar történelem százéves szelete is: mit mondjak, nem leszünk tőle jókedvűek. Vagy másképpen: fordítva jobb lett volna. Saly Noémi minden könyve igazi olvasmányélmény: ez is az. Csak remélni tudjuk, hogy a második kiadás külalakilag is felnő majd a tartalomhoz. Na jó, legyen a harmadik. DÖBRENTEI UTCA NYOLC SALY NOÉMI: MICSODA NÉPEK... • Ab Ovo • 5290 forint A FEKETE VIKING BERGSVEINN BIRGISSON könyve • Corvina Kiadó • 3990 forint ¤ Geirmundur Heljarskinn, a „fekete viking” a legkorábbi, legelőkelőbb és leg ­hatalmasabb izlandi honfoglaló volt – mégsem maradt fenn róla saga. Vajon miért? Mitől volt más, mint a többi? Mi lehetett a titka, ha volt egyáltalán? És főleg, vajon miről szólna ez az elhallgatott történet? Ennek a kérdésnek jár utána a szerző, aki szájhagyomány útján fennmaradt részletekből, forrástöredékekből és helynevek­ből következteti ki és meséli el a fekete viking viszontagságokban és kalandokban gazdag, regényes élettörténetét. Mindeközben olyan lenyűgöző részletességgel tár­ja az olvasó elé a IX. századi Észak-Európa politikai, gazdasági és kereskedelmi viszonyait, hogy több tudományág eredményeire támaszkodó nyomozómunkája is mindvégig magával ragadja az olvasót.

Next

/
Oldalképek
Tartalom