Budapest, 2019. (42. évfolyam)
3. szám, március - Elek Lenke: MÁS KOR – MÁSKÉNT - Szemét egy ügy
BUDAPEST 2019 / 3 26 Élelmiszer, tonnaszámra A legszomorúbb, amikor meg sem kezdett, le sem járt élelmiszerek tonnái kerülnek ebek harmincadjára, főleg a nagyvárosokban. Olyan termékek, amelyekkel emberek tucatjai dolgoztak legalább egy éven keresztül, beleértve az alapanyag és az energia előállítását. A piacokon és a szupermarketekben naponta zöldségek és gyümölcsök tömegét dobják ki, csak mert az almán éktelenkedik egy kis barna folt, vagy görbén nőtt a sárgarépa. Persze leértékelve el lehetne adni, de akkor ki veszi meg a drágát? Meg nincs rá ember állítólag, hogy különválogassa, leárazza... (Miközben a drága bioélelmiszerek bizonyos körökben attól – is – kelendők, hogy nem szabványméretűek!) Örömteli hír, hogy megjelent nálunk is az első zero waste üzlet, ahol kimérve árulják az alapélelmiszereket, így kevesebb lesz a csomagolópapírok fölös halmaza. Talán kevesen tudják, de a hazánkban felhalmozódó élelmiszer-felesleget a Magyar Élelmiszerbank Egyesület igyekszik eljuttatni a rászorulókhoz. A 2005-ben létrehozott nonprofit szervezet gyártóktól és áruházaktól egyaránt ment élelmiszert. Utóbbi helyekről kerül ki a mentett élelmiszer 90 százaléka! Több áruházlánctól kapnak napi szinten rendszeresen élelmiszert, miközben folyamatosan dolgoznak más kereskedőkkel és gyártókkal az élelmiszermentésen, bár, amint egy általam olvasott interjúból kiderül, nem mindenütt járnak sikerrel. Lustaság, intelligencia A másfél évtizede bevezetett szelektív hulladékgyűjtésre nehéz volt rászoktatni a pestieket, ez ugyanis némi intelligenciát, időt és szándékot kíván, aminek sokan, úgy látszik, híján vannak. Számosan azzal mentegetik magukat, hogy úgyis összeöntenek mindent a szeméttelepen. Ez persze nem igaz, de kifogást találni mindig könnyű. Sok társasházban arról panaszkodnak, hogy nincs helye az előtérben három különböző színű kukának, másutt viszont a petpalack-zsugorítót is használják már, hogy kisebb legyen a térfogat, mert akkor kevesebb – szintén műanyag és soha le nem bomló – kuka kell. Az üvegpalackokat végképp nincs hova tenni, visszaváltás már alig létezik, marad tehát a néhány – furcsa mód, egyre kevesebb! – téren, utcán kihelyezett gyűjtőkonténer. Kétségkívül le van maradva ezen a téren Budapest a nyugat-európai világvárosokhoz képest, ami nem meglepő. Amikor először jártam 1981-ben Stockholmban, már három tartály volt beépítve az eleve így tervezett konyhaszekrény aljába, a különböző hulladékoknak. Ma ott tartanak, hogy importálják a szemetet, feldolgozó üzemeik kapacitásait kihasználandó... Egyébként a higiéniát, a rendszeretetet – is – kisgyerekkorban kell megtanítani. Amikor először tapasztaltam, hogy a nagymama a svéd kisvárosban sétálni ment az unokájával, és közben együtt szedték fel a más által elhullajtott szemetet, hogy tiszta maradjon a szeretett szülőváros, akkor értettem meg, hogy itt egy másfajta szemléletmódról van szó. A szemét az üzemben születik Az lenne a kívánatos cél, hogy a gyártás során minél kevesebb környezetszennyező, feldolgozhatatlan anyagot építsenek be a termékekbe. Sajnos műanyagokat olyan áruknál is előszeretettel alkalmaznak, ahol nyugodtan kiválthatnák papírral. A nylonzacskók visszaszorítása némiképp elindult Magyarországon, no, nem elsősorban a kormány noszogatására, hanem mert a legtöbb magyarországi üzlet külföldi lánc tulajdona, amelyeknél központilag kötelező legalább megkérdezni, hogy kér-e a vevő nylonzacskót, és nem kéretlenül abban átadni a megvásárolt ruhaneműt, élelmiszert. A kancelláriaminiszter egy novemberi kormányinfón kifejtette, a kabinetnek azért nem nyerte meg a tetszését a műanyag zacskók visszaszorítását célzó minisztériumi indítvány, mert azt az EU nem teszi elkerülhetetlenül kötelezővé... Nem csoda, ha az Eurostat statisztikája szerint Magyarország az utolsók között kullog az unióban az újrahasznosított műanyagok tekintetében. Blúzzal, szoknyával fűtenek Nagyon aprólékos és sziszifuszi munka csökkenteni a vásárlási őrületben szenvedő – a profitot mindenáron hajszoló – országokban a szemetet. Két ellentétes tendencia küzd minden percben egymással. De azért van, ahol sikeresen megbirkóznak vele – vagy legalábbis törekednek erre. A lomtalanítás mint jelenség is a 21. századé. A fölös holmik tömege egyre nő: míg 100 éve egy életre vettek hálószobabútort az emberek, ma gyakran cserélik. Ruháink tömegétől duzzadnak a szobányi gardróbok, garázsok, ládák, dobozok. Eltüntetésükben segít az adományboltok hálózata – ez már létrejött Budapesten is, írtunk is róla. A fast fashion mánia azt eredményezi, hogy havonta cserélik a ruházati boltokban a cuccokat – de hova tűnik a maradék? Némely országban – és ez bizony szégyen – a tavalyi kollekcióval fűtenek, ahelyett hogy odaajándékoznák a hibátlan blúzokat, pólókat, szoknyákat a nyomorgó afrikai országoknak! Csak hogy ezzel romlana a márka imázsa... MÁS kor – másként
