Budapest, 2019. (42. évfolyam)
1. szám, január - Elek Lenke: MÁS KOR – MÁSKÉNT - Lady Karnevál
BUDA PEST 201 9 / 1 4 Az egész végtelenül erőltetett, de egyik szülő sem mer szólni, hogy talán ezt abba kéne hagyni, mert világszerte, beleértve a két nagyhatalmat, dúl a gyermekfarsangoltatás. A kilencvenes években „jó anya” módjára magam is éjjel varrtam a kislányomnak a bohócjelmezt – piros-kék, sárga alapon fekete pöttyös gallérral, a maradéka megvan még valahol a gardrob félreeső zugában –, és készítettem százszámra a szendvicseket, anyósom meg két napig sütött. Helyben árusítottuk az iskolafolyosón a többi mamával, a bevételből kiegészítve az osztálypénzt. Mert ha csak úgy összedobjuk, nincs kreatív, közösségi délelőtt. De nekünk legalább nem kellett táncolni! Jó, ez a korszak hamar elröppen, ma már nosztalgiával simogatjuk az előbukkanó régi kis jelmezt, a kamasznak meg fogalma sincs mostanság, mikor van farsang, többnyire úgyis buliznak egész évben. Mű a mosoly, mű a szó Alig értek véget a karácsonyi vállalati partik, jön a báli szezon. Milyen is ma egy bál? Attól függ, multiról van szó, pesti start upról, vidéki áfész-utódról vagy milliárdosék szűkkörű estélyéről. Ha arról, szokásosan mű a mosoly, mű a szó, a szempilla, a mell, a köröm és a haj. A hely viszont puccos, nagyon. Magánrepülő híján menő dolog olyan hotelben ropni a táncot, amelynek tetején helikopterleszálló van, hiszen a mai Lady Karnevál miért is ne ezzel érkezne, persze előre értesítve a celebfotósokat. A keleti nyitás jegyében trendi dolog orosz, török és arab tulajdonú szállodákban iszogatni farsangkor, állítólag ez jót tesz az egészségnek. A rendszerváltás után az Operabál volt a fokmérő: ott volt „tout Budapest”. Aki hiányzott, az nem számított. Ez volt Zwack ék fénykora, feltűntek az első híres mixerek, sommelier-k, különböző pártbéli politikusok még bólintottak, köszöntek, menő ügyvédek sem estek egymásnak, kevés volt a testőr és sok a léhűtő. A „sztárvendég” – milyen rémes ez a műszó! – tényleg valaki volt, nem hatodrangú, száz évvel ezelőtt Németországban, az Eurovízión tátogó senki. Még nem rakta fel magát senki a Facebookra, merthogy az nem volt feltalálva, viszont mindenki gyűjtötte a míves, újra felélesztett táncrendeket. Olykor újságírók is feltűntek, és nemcsak a kormánymédiától... Ma már ez ugye elképzelhetetlen lenne, meg Operabál sincs. Vidéken viszont egyre fontosabbak a kiskirályok uralta megyei, nagyvárosi bálok, ahol kötelező megjelenni a helyi notabilitásoknak. Ekkor aztán minden be van dobva, énekesek Pestről, estélyik külföldről, fodrász házhoz rendelve, kastély kibérelve, borhotel pedig csak wellness-szel és spa-val jöhet szóba, mert ki kell pihenni másnap a fáradalmakat. A vadász- és jogászbálok legalább olyan „fontos események”, mint a Horthy-korszakban voltak. Falun turisztikai attrakció a farsang. Aki életében nem csinálta, – pedig ott született – az is beöltözik maskarásnak, tikverőzik, busójár, űzi a telet, öli a disznót, süti a fánkot, fagyasztja a kocsonyát. Jönnek ugyanis a turisták. Fizetnek azért, hogy egy kis kényelmetlen falusi házban lakjanak, kortyolják a karcos pálinkát, aztán kolompolnak, ha engedik nekik, veszettül. Hát, ha ezt akarják és fizetnek érte, miért ne? – s a falu népe kiadja a kukoricagórét is.
