Budapest, 2019. (42. évfolyam)
12. szám, december - Elek Lenke: MÁS KOR – MÁSKÉNT - Lelkünk rajta
SZÖVEG: ELEK LENKE FOTÓ: RIC 13 Sikeres emberek is határozhatnak úgy, hogy önkezükkel vetnek véget az életüknek. Elég talán, karácsonykor főleg, Domján Editre gondolni, aki sokszor hangoz tatta, hogy nem akar megöregedni. De ennél mindig több van abban a nehéz puttonyban, amit az ember a hátán cipel. Sokan csak fel akarják hívni magukra a figyelmet, mint tette oly sokszor szerelme, a szerencsétlen sorsú Szécsi Pál, aztán sokadszorra sikerült neki, bár elég morbid dolog az élet eldobását sikerként elkönyvelni. A híres emberek nem szoktak a lelkisegély szolgálathoz fordulni, de a „civilek” annál inkább. Nehéz megbecsülni, hogy az öngyilkosjelöltek közül hányan hívják fel végzetes tettük előtt az ingyenes segélyvonalat. Ám aki bepötyögi a számot, még meggondolhatja magát, adódik egy kis remény. Míg fél évszázada csak egyetlen ilyen vonal létezett, ma több tucatnyi. Másra s másra specializálódtak. Elkeseredett gyerekekre és tinikre, a válságterhességben élőkre – új fogalom! – netán HIV-betegségben vagy rákban szenvedőkre, erőszakot átélt nőkre, drogosokra, alkoholistákra. Léteznek regionális, helyi, városi szolgálatok is, külön időseknek és fiataloknak, felekezetieknek. Közben az eszközök is változnak: már skype-on segíthetnek önkéntesek és profi pszichológusok egyaránt. Itthon Róbert bácsi kezdte Hagyományosan magas az öngyilkosságok száma Magyarországon – bár az utóbbi évek csökkenő tendenciát mutatnak. Évente kétezren vetnek véget önkezükkel az életüknek, ez egy nagyobb falu lélekszáma. Harmadikok vagyunk Európában. Pedig fejlődött az életszínvonal, sokkal jobban élünk, mint mondjuk, ötven éve, és az orvosok ma már számos betegséget tudnak sikeresen gyógyítani. De a szerelmi bánatot, a párkapcsolati gondokat, a depressziót, a magányt ezek nem orvosolják. A rendszerváltás óta nőtt a létbizonytalanság, terjed az értelmetlen agresszió, az iskolai bántalmazás, a munkahelyi piszkálódás. A vallás sem visszatartó erő. Hajdanán – főleg vidéken – komolyan vették, hogy az élet eldobása bűn, bár a húszas évek gazdasági világválsága idején is nagyon sokan lettek öngyilkosok, és koránt sem csak a Szomorú vasárnap hallgatása miatt. A lelkisegély telefonszolgálatok története az 1800-as évek végére nyúlik vissza. Egy New York-i szállodában egy idős hölgy sürgősen lelkészt keresett, azonban a portás az éjszakai órákban egyetlen egyházközséget sem tudott elérni. Másnap reggel elsőként a baptista Harry Warren lelkésszel sikerült beszélnie, de a hölgy addigra öngyilkosságot követett el szobájában. A történtek következményeképpen Warren megalapította a világ első szolgálatát. Magyarország élen járt e téren: talán kevéssé közismert, de a világ egyik legka-Lelkünk rajta más kor – másként Olykor háborog, máskor segítségért kiált. Közmondások, szólások, versek, regények főszereplője, kutatások tárgya. De még nem látta senki. Az embert – talán – a lélek teszi emberré, ami ugyanolyan megfoghatatlan, mint maga a boldogság. A szívben lakik? Vagy az agyban? Nem tudjuk, de tény, hogy sokszor segítségre szorul. Főleg ünnepek idején.
