Budapest, 2019. (42. évfolyam)
11. szám, november - Fodor Béla: Hidak halála
BUDA PEST 201 9 / 11 22 1944. november 4., kora délután. Budapest népe a közeledő ostrom rémületében éli mindennapjait. A Vörös Hadsereg gépesített alakulatai már Vecsés és Pestszentimre határában dübörögnek. Még nem sejtik, hogy a szokásosnál is tragikusabb nap vár rájuk. A Margit hídra egy teherautó hajt éppen fel, rajta zsidó munkaszolgálatosok, köztük Kabos Endre , az 1936-os berlini olim pia egyéni kardvívó bajnoka. Ekkor 38 éves, s fáradt, szomorú szemmel fürkészi a szürke vizet. Halálával néz szembe. A gépkocsi alig halad száz métert, mikor óriási robbanás rázza meg hídtestet, amely kettészakadva a folyóba zuhan. Egy utas, a hídon éppen villamosozó Bonczos László , így számol be, sokkal később, a robbanásról: „Délután kettő óra tájban, az akkori Berlini téren megpillantottam egy éppen indulófélben lévő villamost. Óbudára igyekeztem, s éppen kapóra jött ez az 5/A jelzésű kocsi. Szombat volt. Ilyenkor a legnagyobb a forgalom, nagy tömegek siettek munkából hazafelé. Autóbuszok, kerékpárok, lovaskocsik, három nagy villamosszerelvény és a járdákon sok gyalogos, talán ezer ember. A villamos elérte a pesti szelvény középső ívét s még haladt néhány métert... Ekkor szörnyű dörrenés remegtette meg a levegőt...A peronon lévő utasokkal együtt én is kapkodva, zavart félelemmel néztem körül. Mi ez... Bombázzák a hidat? (...) Mindez talán egyharmad másodpercig sem tartott, mert újabb robbanás következett, megingott a talaj, iszonyú kábulat... zuhanás. A kavargó, tompa kábulatból a jéghideg víz térített magamhoz. Szemüvegem leesett, homályosan látok. Vállig vízben vagyok. A villamoskocsi elöl majdnem teljesen, hátul félig vízben áll. (...) Mindenki menekül a félig elsüllyedt villamosból. Én is felkúszok az erős szögben lejtő hídroncsra, ahol már többen állnak a korlátba kapaszkodva, vagy fekszenek az úttestre tapadva. Zokogás egy-egy kétségbeesett kiáltás. (...) A levegőben fojtó, éles szag terjeng. Égő kátrány, a híd megégett burkolatának szaga. Percek telnek el, vagy több is. Katonai motorosok érkeznek és visznek át bennünket az Újpesti rakpartra. Valami szállítási iroda fabarakkjában melegszünk fel és száradunk meg. Itt tudom meg, hogy a robbanás a pesti három ívet érintette, s nem terjedt rá a budai oldalra, hogy az 5/A szerelvény első kocsija teljesen elmerült, onnan aligha menekült meg valaki. Egész járművek merültek el, emberek százai merültek hullámsírba, vagy sodorta el őket a víz. Este már, mikor aránylag száraz ruhában nézem a partról az összeroskadt Hidak halála Hetvenöt évvel ezelőtt, november negyedikén, hatalmas robbanás rázta meg a fővárost. A Dunába zuhantak a Margit híd Pesttől a margitszigeti lejáróig vezető szelvényei. Ez, mint egy szörnyű nyitány első taktusa, adta meg a jelet a főváros ostromára.
